Megint százezrek tüntettek a nyugdíjreform ellen Franciaországban, két hete tart a sztrájk
A kormány nem akar engedni az elhibázott reformból, pedig már az a szakszervezet is tüntet, ami eddig reformpárti volt.
A kormány nem akar engedni az elhibázott reformból, pedig már az a szakszervezet is tüntet, ami eddig reformpárti volt.
A tüntetéshullámnak már halálos áldozatai is vannak.
A tüntetők szerint manipulálták a szavazást.
A december 18-ai mérkőzés előtt tömegtüntetést is szerveznek a katalán csapat stadionjához.
Hongkongban fél éve egy azóta visszavont, a kiadatási törvény módosítását célzó tervezet váltott ki tüntetési hullámot.
Addig folytatják, amíg a bukott szocialista miniszterből lett elnök, Macron vissza nem vonja nyugdíjreform-tervezetét.
Lángokban a város, újabb rendőri brutalitás a francia fővárosban.
Országszerte összesen 250 helyen vannak tüntetések.
Felháborító, hogy az ellenzék és a Soros-hálózat rátelepedett a pedagógusok rendezvényére - írja az Emmi közleménye.
Az amerikai kormány évente vizsgálná Hongkong helyzetét pénzügyi, és emberi jogi szempontból.