A baloldal beismerte, hogy közvéleményt befolyásoló céllal készültek a kutatások
Végig hazudtak és manipuláltak - ezt ők maguk vallják be egy interjúban, ami Soros blogján, a 444-en jelent meg.
Végig hazudtak és manipuláltak - ezt ők maguk vallják be egy interjúban, ami Soros blogján, a 444-en jelent meg.
A baloldali háttéremberek által alapított társaság 2021-ben igazán nem panaszkodhatott.
Közvélemény-kutatók elemezték a Fidesz történelmi győzelmét és a baloldal katasztrofális szereplését a XXI. Század Intézet konferenciáján.
Krekó Péter kezdte, Závecz Tibor és Nagy Attila Tibor folytatta. Nem is akárhogyan. A baloldali pártok ezt várják el tőlük.
Závecz Tibor baloldali tanácsadó is az oltás ellen beszélt, abszurd oltásellenes kutatást jelentetett meg, majd beadatta magának a kínai vakcinát.
Ha Závecz Tibor újabb, szerinte manipulatív kutatással elő, akkor kiszáll a válogatóból - írta bejegyzésében a humorista
A kormánypártok erősödését hozta február eleje.
A Závecz research felmérése szerint az összes párt együttes támogatottsága sem közelíti meg a kormánypártokét.
G. Fodor Gábor és Gajdics Ottó az áltudomány fegyverével harcoló politikacsinálókról is elmondta a véleményét.
Óriási előnnyel vezet a Fidesz, a balliberális propagandasajtót megint csúnya hazugságon kaptuk.