Detrekői Ákos

A gömbtől a geoidig: A Föld és az űrkutatás

IV. A fizikai Földalak klasszikus meghatározása és ábrázolása

A Föld fizikai alakját, azaz a szárazföldek és a vizek felszínét hagyományosan földi mérések, majd a repülőgép feltalálása óta légi fényképeken végzett mérések alapján határozták meg. A meghatározás természetesen kiterjedt az emberek által létrehozott tárgyakra is.

Az analóg korszakban a nyert adatok tárolására és megjelenítésére egyaránt a térkép szolgált.

A térkép a Föld felszínét arányosan kicsinyítve, valamely vonatkozási felületre vetítve ábrázolja. A kicsinyítés mértékét a térképek méretarányával szokták megadni. A méretarány jó közelítésben valamely földfelszíni hosszból és a megfelelő térképi hosszból számítható. Általában tört alakban adják meg, például az 1: 5000 azt jelenti, hogy valamely földfelszíni távolság térképi megfelelője az eredeti távolság 1/5000 része, vagy fordítva, a térképen 1 cm-nek a valóságban 5000 cm (50 m) felel meg. Minél kisebb a nevezőben szereplő szám, annál nagyobb felbontású a térkép.

A térképeket hagyományosan - már az ókori Rómában is - két célra használták fel:

• a tulajdon nyilvántartására és megadóztatására szolgáltak az un. kataszteri térképek;
• a hadviselés segítésére készültek a magassági adatokat is tartalmazó un. topográfiai térképek.

A most említett térképek előállításakor a felszín egyes pontjait, vonalait, felületeit mérték. Mai szóhasználattal élve vektor jellegű adatokat - pontokból, vonalakból, síkidomokból összetevődő adatokat - állítottak elő. A vektoradatok a vizsgált területnek csak kiválasztott elemeit tartalmazzák.

13. ábra

14. ábra

15. ábra

16. ábra

A hagyományos eszközök felhasználásával a Föld egész felszínének térképezése szinte reménytelen feladatnak tűnt. Ezt tükrözte, hogy az 1990-es évek elején a Föld jelentős területeiről még közepes méretarányú térképpel sem rendelkeztünk, s a változás igen lassú volt (16. ábra).