Annyit nagyjából mindenki tud a CT-vizsgálatról, hogy le kell feküdni egy ágyra, mozdulatlanul kell maradni, és egy, a testünket körülvevő gyűrűben valami mozogni kezd. Az már kevesebbek számára világos, hogy mi mozog és miért, no meg az, hogy mi az a C és mi az a T.
A T a tomográfia rövidítése, ami a görög “vágás” vagy “szelet” szóból ered, és könnyű megjegyezni a hírhedt lobotómiáról, ami a homloklebeny egy részének az agykéregtől való elválasztását, vagyis levágását jelenti. Szerencsére a beteget a CT-készülék gyűrűje nem vágja szeletekre – az elnevezés abból ered, hogy a test körül haladó röntgenforrás és a vele szemben elhelyezett érzékelő egy fordulat alatt a test egy szeletét tudja leképezni, majd ezekből a szeletekből áll össze a háromdimenziós kép, ahogy a gyűrű a test tengelye mentén halad.
Ez elsőre igen meggyőzően hangzik, ha azonban jobban belegondolunk, nem is olyan nyilvánvaló, hogyan is állnak elő a szeletek, melyeket immár a sugárforrás és az érzékelők forgássíkjára merőleges irányból látunk. Olyan, mintha egy sakkjátszma állását látnánk felülről, miközben eddig csak oldalról néztük a táblát.
Itt jön be a képbe a C betű, a számítógépes vagy számított szó megfelelője. Ha ugyanis a sakkállást teljesen körbejárjuk, egy ügyes algoritmussal mégiscsak kiszámíthatjuk, hol helyezkednek el azok a bábuk. A CT-szeletek tartalma is így áll elő: a röntgensugarat a test egyes területei más és más mértékben nyelik el, és ez a hatás, miután a sugár áthaladt a testen, a detektoron összegződik. Ezekből az összegekből egy matematikai eljárással kiszámítható, milyen mértékben nyelték el az egyes pontok a sugarat – és máris láthatóvá válik a “sakkállás”, vagyis a test egyik szelete. Egyes területek a röntgensugarakat jobban elnyelő – például vérbe juttatott vagy lenyelt – kontrasztanyagokkal kiemelhetők.
A GE új készülékében – melyet jelenleg egy floridai kórházban tesztelnek – az érzékelő mindössze 0,28 másodperc alatt tesz meg egyetlen kört, így akár a nem túl gyors szívverés is tanulmányozható vele. A sebesség másik nagy előnye, hogy a betegeknek így rövidebb időt kell eltölteniük a gyűrű ölelésében, így kisebb eséllyel esnek pánikba vagy kezdenek el mocorogni a kényelmetlen helyzet miatt. Az új gép mindemellett a vizsgálathoz szükséges sugárdózist is lejjebb szorítja.
Ennyi elmélet után lássuk a további képeket!
***
***
***
***