44 HAMILTON Lewis (gbr), Mercedes W09 Hybrid EQ Power+ team Mercedes GP, action during the 2018 Formula One World Championship, Grand Prix of Austria from June 28 to july 1 , in Spielberg, Austria - Photo DPPI
Vágólapra másolva!
A Mercedes versenyzői szerezték meg az első két helyet a Brit Nagydíj nyitó edzésén, amelyen Grosjean összetörte a Haast, miután elfelejtette lezárni a DRS-t a célegyenes végén, és megcsúszott az autója a szélvészgyors első kanyarban. Verstappen Red Bullja elromlott.
Meglehetősen eseménydúsra sikeredett a Brit Nagydíj első szabadedzése a pilóták által igencsak kedvelt Silverstone-ban. Rögtön a tréning elején kisebb szemöldökráncolást keltett a versenyzők körében, hogy az idei évre újraaszfaltozott pálya hihetetlenül huplisra sikeredett, az autók rázkódása az útegyenetlenségek miatt a külső kamerák képeiből is egyértelműen látszódott. Hamilton egyenesen a leghuplisabb pályának titulálta hazai futamának helyszínét, amin valaha vezetett, de a többi pilóta is panaszkodott a bukkanókra a csapatrádióban.
Galéria: Előkészületek a Forma-1-es Brit Nagydíjra - Galéria
1/34
Előkészületek a Forma-1-es Brit Nagydíjra, Kevin Magnussen, Haas F1 Team
A tréning igencsak lassan indult be, Valtteri Bottasnak pedig kisebb riadalommal kezdődött, miután autójával elsőre nem tudta elhagyni a garázst, ezért a szerelőknek vissza kellett tolniuk oda.
A finn autójába új motort szerelt a csapat, miután nincs meggyőződve róla, hogy az ausztriai kiesés következtében sértetlen maradt Bottas második erőforrása.
Azt a Német Nagydíj péntekjén fogják kipróbálni az autóban, a finn pedig bizonyára reménykedik benne, hogy nincs semmi baja, mert ha van, akkor gyakorlatilag elkerülhetetlenné válik számára egy későbbi büntetés.
Az edzés elejét Verstappen uralta a Red Bullal, mögötte a Ferrarik igyekeztek minél közelebb kerülni az idejéhez a közepes keverékeken. Fél óra elteltével aztán Sebastian Vettel állt az élre, de nem sokáig, jött ugyanis Hamilton, és az erre a futamra készíttetett aranyozott bukósisakjában átvette a vezetést.
Galéria: Előkészületek a Forma-1-es Brit Nagydíjra - Galéria
1/34
Előkészületek a Forma-1-es Brit Nagydíjra, Kevin Magnussen, Haas F1 Team
Hátrébb Kevin Magnussen és Fernando Alonso keltett feltűnést, de nem köridejeikkel. A dán vélhetően azt sérelmezte, hogy Alonso nem engedte el őt, ezért előbb a Wellington-egyenesben legyezett rá csúnyán, majd később még egyszer megpróbálta leszorítani. Alonso egyből jelentette is a rádión: a felügyelők vizsgálják ki az esetet!
Miután a csapatok visszaadták első szett gumijukat az FIA-nak, az élmezőny a lágy keverékre váltott, amelyen Bottas első mért körével átvette a vezetést, a többieknek azonban nem jutott idejük egyből válaszolni rá, mert érkezett Romain Grosjean.
A zavartalan körözést korábban Szergej Szirotkin kicsúszása szakította meg rövid időre, nála azonban jóval nagyobb bajba került a francia, aki az egyes kanyarban állította a falba a Haast.
Az FIA egy harmadik DRS-zónát jelölt ki az idei brit futamra, amelyben a versenyzők az ultragyors egyes és kettes kanyaron is átmehetnek nyitott állítható hátsó szárnnyal, ha tudnak. Az első tréningen a legtöbben azt a megoldást választották, hogy lezárják a szárnyat a kanyar előtt, majd miután padlógázzal bevették azt, újra kinyitják. Grosjean azonban az egyik gyorskörében elfelejtette megnyomni a DRS gombját, majd ahogy elfordította a kormányt, a lecsökkent leszorítóerő miatt azonnal kitört az autójának hátulja. A francia nem tehetett semmit, csak várta a csattanást.
Grosjean Ausztriában maga mögött hagyni látszott a hibákat, most azonban újra régi önmagát idézte
A virtuális biztonsági autós fázis megszüntetése után Hamilton lépett a gázra, és közel 4 tizeddel lejjebb szorította Bottas etalonját. A többiek közül Vettel tudott a legközelebb férkőzni a brithez, de az ő hátránya is fél másodperc fölé rúgott. Räikkönen is javított, nagy igyekezetében azonban ő is megpördült, a gyors Brooklands kanyarban veszítette el uralmát a Ferrari fölött.
A tréning záró perceiben jött az újabb VSC-fázis, amelyet Max Verstappen félreálló Red Bullja idézett elő.
A holland az utolsó előtti kanyarban észlelt problémát, valószínűleg a váltója ment tönkre. A csapatok péntekenként még nem azzal a váltóval köröznek, amivel szombaton és vasárnap, úgyhogy ha csak ez a baj, Verstappen megússza büntetés nélkül a továbbiakat.
Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!
Aktuális futam
2024.07.19. - 13:30Hungarian Grand Prix - 1st Practice
2024.07.19. - 17:00Hungarian Grand Prix - 2nd Practice
2024.07.20. - 12:30Hungarian Grand Prix - Last Practice
2024.07.20. - 16:00Hungarian Grand Prix - Qualification
2024.07.21. - 15:00Hungarian Grand Prix - Race
Versenynaptár (2024)
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix
12:26
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Hazatért a Forma-1!
Köszöntjük Kedves Olvasóinkat a Brit Nagydíj első szabadedzésén! Hamarosan pályára gurulnak az autók Silverstone-ban, ahol a sportág történetének első versenyét rendezték 1950. május 13-án. Két dologra biztosan számíthatunk az előttünk álló hétvégén: elképesztő kanyarsebességekre és az állítható hátsó szárnnyal a tapadás határán egyensúlyozó versenyzőkre. Hogy miért, arról elolvashatják előzetesünket.
Hazai pályán vághat vissza a Mercedes – Brit GP előzeteshttp://www.gphirek.hu/f1/20180704-f1-hazai-palyan-vaghat-vissza-a-mercedes-brit-gp-elozetes.html
12:49
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Történelmi helyszín
Az évek során számos vonalvezetést használtak már Silverstone-ban, a pálya azonban a mai napig megtartotta a karakterét. Alább érdekes ábrán összegezték az évek során elvégzett változtatásokat.
Silverstone-ban nem könnyű előzni, így rendszerint emlékezetes pillanat, amikor valakinek sikerül. Max Verstappen 2016-ban bemutatta, hogyan is kell ezt csinálni.
Ericsson az első a pályán, a Ferrarik is egyből kijöttek.
13:03
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
A McLaren egyből tesztelni kezdett
A wokingiaknak van mit behoznia a fejlesztések terén, Fernando Alonso hatalmas aerorácsokkal felszerelkezve hajtott a pályára.
13:05
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Hamilton új sisakkal készült
A brit négyszeres világbajnok különleges festésű fejfedőt használ hazai versenyén, ami a megszokott fehér helyett aranyban pompázik.
13:07
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
A két Mercedes és Verstappen kivár
Egyedül Hamilton, Bottas és a Red Bull hollandja nem teljesített még installációs kört sem. Ricciardo eközben Alonsóhoz hasonlóan aeroteszteket végez.
13:10
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Bottas új motorral köröz
A Mercedes aggódott, hogy a finn autójában sérült a motor ausztriai kiesésekor, ezért elővigyázatosságból beszerelte a harmadikat a Brit Nagydíjra, az Ausztriában használtal pedig a Német Nagydíj péntekjén fogja ellenőrizni az autóban. Bottasnak elsőre nem sikerült elhagynia a garázst, vissza kellett tolni, de utána sikeresen a pályára hajtott.
Brendon Hartley belső kamerájából jól látszik, hiába aszfaltozták újra az idei futamra, Silverstone aszfaltja ennek ellenére meglehetősen huplis. Az új-zélandié mellesleg az első mért kört 1:35.079-cel.
13:14
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Verstappen vette át a vezetést
A holland miután előmerészkedett, első mért körével az élre is állt a közepes keverékű gumikon. Nem volt nehéz dolga, 1:30.863-as idejével csak a lágyakon futó Hartley-t kellett legyűrnie.
13:16
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Íme Hamilton új bukója
Ahogy lentebb írtuk, aranyozott sisakot használ a négyszeres világbajnok hazai futamán. Íme!
It's always a special weekend for British drivers...
A Force India pilótája 8 tizeddel maradt el a rengeteg szikrát hányó Verstappen Red Bullja mögött. Négy autónak van mért köre, a sorrend Verstappen, Pérez, Hartley, Gasly.
13:18
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Már Räikkönen a második
A finn Verstappenhez hasonlóan a közepes keveréken köröz, ideje 471 ezreddel maradt el a hollandétól.
13:20
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Egyelőre csukva a DRS
A hétvége egyik kérdése, hogy a pilóták képesek lesznek-e nyitott hátsó szárnnyal átmenni az egyes kanyaron. Vettel mért körének elején még nem próbálta meg, a célegyenes végén lezárta a DRS-t, vagy elvette a lábát a gázról. Kívülről nehéz megítélni.
13:21
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Vettel a második
Verstappen már 1:30.009-nél járt, a német ennél egy tizeddel volt lassabb. Már kilenc autónak van mért köre.
13:22
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Verstappen tovább javít
1:29.469 az új etalon. Räikkönen megelőzte Vettelt, valamint Ricciardónak is van már ideje, de csak a 6. helyre elég.
13:24
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Szirotkin a kavicságyban
Az orosz a célegyenesre vezető Club kanyarban csúszott ki, ellenkormányzás után az autó átcsapott a másik irányba, és az aszfaltozott bukótéren át a kavicságyban kötött ki. Szirotkin folytatni tudta a körözést.
13:25
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Bottas is feliratkozott
A finn első mért köre 9 tizeddel volt lassabb Verstappen legjobbjánál, ez egyelőre a 4. helyre jó. A holland mögött Räikkönen a második, Ocon a harmadik. Vettel visszacsúszott ötödiknek.
13:26
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Räikkönen zárkózik
A finn 1:29.486-tal már csak 17 ezredre Verstappentől.
13:28
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Vettel az élen
1:29.244-es idejével a német átvette a vezetést. Mögötte Bottas két lila szektorral kezdett, de a harmadikban időt vesztett, jelenleg 6 tizedes hátránnyal a negyedik.
13:29
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Így csúszott ki Szirotkin
Íme az orosz korábbi pályaelhagyása, amelyből szerencséjére nem lett komolyabb gond.
Sirotkin's had an off!?
The Russian racer loses control of his car at the penultimate corner while overtaking Bottas, bouncing through the gravel but luckily avoiding the barrier ??#C4F1 ???? #BritishGPpic.twitter.com/IzEnxqOpij
A brit első mért köre több mint 12 másodperccel lassabb volt Vettel idejénél.
13:33
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Hamilton javított
A brit 1:29.757-tel az ötödik, hátránya 5 tized. Hülkenberget eközben arról tájékoztatta a mérnöke, hogy ha manuálisan lecsukja a DRS-t az első kanyar előtt, de padlógázon marad, akkor a kanyar után újra kinyithatja. Ha elveszi a gázt, akkor viszont nem. Hamilton pontosan az előbbit csinálta, az Abbey után ismét kinyitva a hátsó szárnyát.
13:35
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
A közepes keverék dívik az élmezőnyben
Az első öt helyezett egyaránt a fehér oldalfalú gumikon futotta mért idejét. Utánuk már vegyes a kép.
13:37
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Hamilton az élen a leghuplisabb pályán
A Mercedes pilótája 1:28.908-cal 3 tizedet adott Vettelnek, miközben azt mondta a rádióban, még soha nem vezetett ennyire huplis aszfaltú pályán. Ne felejtsük el, Silverstone-t az idei szezonra aszfaltozták újra...
13:38
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Magnussen leszorította Alonsót
A Haas dánja az egyes kanyarban próbált meg belülről elmenni a spanyol mellett, de ahogy mellé ért, Alonso újra a gázra lépett. Magnussen ezután keményen rálegyezett a McLarenre a Wellington-egyenesben, majd utána még egyszer megpróbálta leszorítani Alonsót. A spanyol egyből rádiózott: jelenteni kell az esetet a felügyelőknek.
13:41
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Ricciardo hajmeresztő pillanata
Az ausztrál a gyors Becketts-Maggots kombináció végén sodródott le a fűre, de megúszta a nagy balesetet.
Ben: "Ricciardo has just had a grassy moment…" ??
The Red Bull racer is already pushing to the limit it seems, however he's only P6 at the moment and a few tenths adrift of Verstappen ??
A spanyol eddig 4-szer ment körbe az újraaszfaltozott silverstone-i körön, de minden alkalommal a bokszba hajtott a végén.
13:44
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Hamilton sisakot cserélt
A brit az első etapja után kiszállt a Mercedesből, most ült csak vissza, de már az eddig megszokott festésű fejfedő volt rajta, nem a korábban használt aranyozott változat.
13:45
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Mindenki a bokszban
A csapatok szusszannak egyet és felkészülnek a tréning második felére az első 45 perc leteltével. A sorrend: 1. Hamilton, 2. Vettel, 3. Verstappen, 4. Räikkönen, 5. Bottas, 6. Ricciardo.
13:47
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Vettel az autón kívülről figyel
A német is szünetet tart, jelenleg mérnökei társaságában nézi, ahogy Alonso és Gasly kihajt a pályára.
A mezőnyben a vörösök az egyedüliek, akik a tükörházon apró szárnyakkal igyekeznek kiaknázni minden lehetséges felületet aerodinamikai előnyszerzésre. Úgy tűnik, a Toro Rosso is átvette a megoldást, de egyelőre csak Pierre Gasly autóján próbálta ki a mai edzésen.
Az első ötösből a finn törte meg a csendet és immár a lágy gumikkal hajtott a pályára. Rögtön át is vette a vezetést, 1:28.143-as köre 765 ezreddel jobb Hamilton korábbi idejénél.
13:54
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Hamilton is a lágyakon
A brit követte Bottast a sárga oldalfalú Pirelliken. Hamarosan megtudhatjuk, lejjebb tudja-e szorítani a finn által felállított köridőt.
13:56
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Hamilton hajszálra csapattársától
Lila első szektorral kezdett, a második és a harmadik szektorban azonban nem tudta tartani Bottas tempóját Hamilton, aki csupán 1 századdal volt lassabb a finnél.
13:59
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Grosjean a negyedik
A Haas előzetesen is jó teljesítményt várt magától a hétvégére, egyelőre úgy tűnik nem alaptalanul. A francia 1,2 másodeprcre van Bottastól, de megelőzte Räikkönent és a két Red Bullt.
14:00
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Bottas tovább javított
A finn közel három tizedet talált és már 1:27.854-nél jár. Hamilton 299 ezreddel lemaradva továbbra is második.
14:01
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Grosjean összetörte a Haast
Rémálomszerűen indul a francia hétvégéje. Azok után, hogy Ausztriában megtörni látszott a pechsorozatát, most a falban végezte az edzést az egyes kanyarban. Virtuális biztonsági autó van érvényben.
14:03
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Nyitva maradt a DRS?
Grosjean azt mondta a rádióban, hogy elfelejtette megnyomni a gombot. Vélhetően arra utalt, hogy elfelejtette manuálisan lezárni az állítható hátsó szárnyat. Ahogy befordította az autót a kanyarba, egyből elvesztette a hátulját.
Miközben Grosjean összetörten áll a pálya mellett, véget ért a virtuális biztonsági autós fázis. Mindkét Ferrari, Hamilton és Ricciardo is a pályán.
14:08
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Hamilton az élen
A brit 367 ezreddel megjavította Bottas körét, az ideje 1:27.487. Ricciardo is javított, Bottas mögött, a 3. helyen áll.
14:10
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Vettel javított, de nem eleget
A német a Mercedesekhez és Ricciardóhoz hasonlóan a lágyakon van kint, 1:27.998-as ideje kicsivel több, mint öt tizeddel marad el Hamiltonétól. Ricciardo közben meglátogatta a kavicságyat a Luffield kijáratánál.
14:12
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Räikkönen kicsúszott
A finn javított, 1:28.218-as körével jelenleg az ötödik, ezután pedig a gyors balos Brooklands-be fordulva elveszítette a Ferrari hátulját és kiforgott a füves bukótérbe. Folytatni tudta.
14:14
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Ennyire tört össze a Haas
Grosjean sűrű bocsánatkérések közepette a kicsúszás után azt jelentette a rádión, hogy autója megsemmisült. Annál azért jobb a helyzet, de így sem szép.
Tizenhét perccel az edzés vége előtt a spanyol nekifutott első gyors körének, de hibázott a Beckettsben. Második nekifutásra már összejött neki a gyors kombináció, de ideje így is csak az utolsó helyre volt elég.
14:18
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Räikkönen természetjárása képekben
Íme a finn korábbi kicsúszása a Brooklands kanyarban.
Raikkonen has had an spin! ??
Ben: "He used a lot of kerb. The back end broke away quite suddenly. It’s an unusual spin for Kimi. That’s a little bit of a surprise." ??
Az élmenők közül csak a holland nem próbálta ki eddig a lágy gumikat, helyettük a közepesekkel köröz és javít 1:28.325-re, amellyel a hatodik helyen áll.
14:25
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Alonso az utolsó előtti
A spanyol a lágy gumikkal is csak Szirotkinnál tudott eddig jobb időt autózni, 1:30.896-os köre 3,4 másodperccel lassab Hamilton idejénél. Vandoorne a másik McLarennel a 16. helyen áll, 5 tizeddel gyorsabb Alonsónál.
14:26
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Verstappen félreállt!
A holland alatt a célegyenesben állt meg az autó, félrehúzódott a bokszutca fala mellé. Virtuális biztonsági autó van érvényben.
14:29
július 06, 2018
Vágólapra másolva!
Váltóhibára gyanakszik a holland
Verstappen az utolsó előtti kanyarban észlelte a problémát, mérnöke pedig azonnal utasította, ne váltson. A belső kamerás felvétel szerint megpróbált, és csak utána állt félre.
Verstappen has ground to a halt on the pit straight
Ennyi volt az első tréning Silverstone-ból, Hamilton végzett az élen, mögötte Bottas, Vettel, Ricciardo, Räikkönen, Verstappen a sorrend. Köszönjük figyelmüket, tartsanak velünk a 15 órakor kezdődő második szabadedzésen is!
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!