A Mexikói Nagydíj rajtja előtt sokan attól tartottak, hogy tömegbalesetet láthatunk majd az első kanyarban, miután az élről rajtoló Red Bullok voltak a leglassabbak az egyenesben a hétvége során, a Ferrarik és a Mercedesek pedig rájuk esnek hátulról.
Utóbbi be is következett, Hamilton egy pillanatra még az első helyet is átvette, Verstappen azonban mélyebbet fékezett és elsőként fordult el.
Hátrébb Ricciardót Valtteri Bottas támadta, aki azonban Vettel áldozatául esett, a Ferrari németje könyörtelenül ment el a Mercedes mellett az ötös kanyarban.
A középmezőnyben történt a nagyobb kavarodás, Ocon elveszítette az első szárnya nagy részét, miután nekiment az egyik Renault-nak, a leszakadó darab pedig beszorult Alonso autója alá, aki pár kört így volt kénytelen megtenni, mielőtt műszaki hiba miatt félreállít a McLarenjével. Ezzel eldőlt, hogy a spanyol nem fogja megdönteni Michael Schumacher versenyben megtett körök terén tartott rekordját.
Az első etapban Verstappen odacsapott a lovak közé, és elszakadt Hamiltontól, akit Ricciardo követett árnyékként, mögöttük jóval leszakadva jött Vettel, Bottas, majd Kimi Räikkönen. A kerékcseréket alig több mint 10 kör után a két Mercedes kezdte, Hamilton már nagyon panaszkodott a gumijaira, ő és csapattársa is a szuperlágyakat tette fel.
Már ekkor körvonalazódni látszott, hogy a címvédőnek nem lesz könnyű futama.
A Red Bullok reagáltak a Mercedesre, és ők is kijöttek szuperlágyért, míg a két Ferrari tovább húzta.