„Szerintem jó stratégiánk volt, elég hosszúra tudtam nyújtani az etapot a bokszkiállásig, és [Leclerc] közelébe kerültem a végére, de el vagyok keseredve. Nem tudtam túljutni rajta – nyilatkozta Bottas. – Amikor közel kerültem hozzá, az első kerekek blokkolni kezdtek a leszorítóerő hiánya miatt. Az egyenesben is nagyon gyorsak voltak, de megpróbáltam, szerintem ma ez volt a legtöbb, amit tehettünk”
Hamilton a verseny során kifogásolta Leclerc védekezését, de a leintés után rögtön gratulált ellenfelének, és méltatta is a monacói pilótát.
„Nagyszerű [csata] volt, remek munkát végzett, gratulálok a Ferrarinak és Charles-nak. – Valtteri és én is nagy nyomást fejtettünk ki, aztán az abroncsaim feladták. Ha a közelébe is jutottunk volna, nem tudtunk volna előzni. Sok pontot szereztünk a csapatnak, és elhúztunk a Ferraritól a konstruktőri világbajnokságban, csak ez a lényeg.”
Vettel ismét leszerepelt
A futamot a 4. helyről kezdte a másik Ferrarit vezető Sebastian Vettel, de visszacsúszott az 5. pozícióba a rajtnál. Nico Hülkenberget gyorsan visszaelőzte, de Bottasra nem volt veszélyes. Látszólag ártalmatlan helyzetben megpördült a 6. során az Ascari kanyarban, ráadásul a pályára visszatérve balesetbe sodorta Lance Strollt is. Vettel súlyos, 10 másodperces stop & go büntetést kapott.