A BMX kerékpárosok a 2008-as pekingi olimpia óta szerepelnek az ötkarikás játékokon, de Tokióban a hagyományos versenyzés mellett a szabadstílus, vagyis a BMX freestyle is bemutatkozhatott az olimpiai programban. A férfiaknál a toronymagas esélyes Logan Martin nem sok esélyt adott ellenfeleinek és aranyérmet szerzett.
A világ egyik legismertebb BMX-ese nemrég a Ludovika Campuson mutatta meg tehetségét, ugyanis részt vett az Utcai Sportok Olimpiai Kvalifikációs Sorozatának budapesti állomásán. Az ausztrál bringás egyébként Párizsban is az egyik legnagyobb esélyesként indul majd, ám két nappal az olimpia megnyitója előtt megrázó dolog történt vele, ugyanis őt és a csapatát rablótámadás érte Belgiumban.
Martin szerdán a közösségi oldalán számolt be arról, hogy a tolvajok betörték a csapata kisbuszának ablakát, majd azon keresztül bemászva több értékes dolgot is elloptak, többek között a pénztárcáját és a táskáját. A 30 éves sztársportoló azonban megerősítette, hogy a kerékpárja szerencsére nem volt az autóban, a cuccok nagy részét pedig végül egy nyomkövető eszköz segítségével sikerült megtalálniuk egy brüsszeli parkban, szanaszét dobálva. A 2021-es világbajnok Martin az Instagram oldalán megosztott videón viccesen még meg is jegyezte, hogy a tolvajok megették a csokiját.
Éjszaka feltörték a furgonunkat. Szerencsére a legtöbb cuccunk a hotelszobában volt, és sikerült szinte mindent visszaszerezni. Azonban a pénztárcámnak, a hátizsákomnak és még pár dolognak nyoma veszett. Sajnálatos, amikor az emberek szükségét érzik, hogy ilyesmit tegyenek"
– írta a közösségi oldalán az ausztrál sportoló.
A BMX freestyle versenyei két napon keresztül zajlanak majd az olimpián, a férfi és a női kvalifikáció július 30-án, míg a döntőket július 31-én rendezik.