Hamilton a kerékcsere után szárnyalni kezdett, még Sainz megelőzésével együtt is jelentősen csökkenteni tudta a hátrányát, a 16. körben mindössze 18,2 másodpercre volt az élen álló, de kereket még nem cserélő Red Bull mögött. A 16. kör végén Bottas is kemény keverékű gumikat kapott, Pérez mögé a 4. helyre jött vissza, majd a 17. kör végén Verstappen is kiállt, közepesekért.
A holland pilóta 7,1 másodperccel Hamilton mögé ért vissza, mögötte Bottas következett keményekkel, miután a hátsó egyenesben DRS segítségével megelőzte Pérezt. Verstappen a következő körök során csökkenteni kezdte a lemaradását, a 25. körben 3,6 másodperccel ment Hamilton mögött, Bottas újabb 3,7-re volt tőle.
Pérez bokszkiállása után Norris visszavette a 4. helyet Leclerc, Ricciardo, Stroll, Pérez, Sainz és Räikkönen előtt. Vettel látványos csatába bonyolódott Alonso és Sainz ellen,
elkopó közepes keverékű abroncsain igyekezett feltartani őket, de ez csak átmenetileg sikerült, először Sainz, majd Alonso is elment mellette. Vettel viszont kitartott a 25. körig, ekkor kemény keverékű gumikat kapott, és Otmar Szafnauer csapatfőnök úgy vélte, hogy egykiállásos taktikájával esélye lehet a pontszerzésre.