Ráadásul mindez körről körre nőtt, mivel Sebastian Vettel megálljt parancsolt a gyors felzárkózásnak. A négyszeres világbajnok nem adott lehetőséget az előzésre, és a holland versenyző helyzetét nehezítette, hogy a nedves pályán nem lehetett DRS-t használni.
Az első fordulat a 7. körben következett be, amikor Nicholas Latifi és Csou Kuan-jü ütközött. A kínai pilóta azonnal feladta a küzdelmet, a Williams versenyzője ugyan eljutott a bokszutcáig, de onnan már nem tért vissza. Ugyanabban a körben Russell megtámadta Valtteri Bottast, és egy kicsit ők is összeértek,
aminek az lett az eredménye, hogy a Mercedes pilótája leszaladt a bukótérbe.
A mezőnyből egyedül Magnussen cserélt kereket, ő is kényszerből, a többiek nem kockáztattak. Az újraindítás után Verstappen előbb Vettel, majd Pierre Gasly mellett ment el, így már a hetedik helyet foglalta el. Pérez elhúzott annyira Leclerc-től, hogy a Ferrari pilótája ne tudja támadni, de előnye csupán 1 és másfél másodperc között mozgott. Sainz ellenben nagyon hamar leszakadt az élen álló kettőstől.
Vettel után azonban Alonso is megakasztotta Verstappen felzárkózását. A helyzet hasonló volt, mint a biztonsági autó előtt, a 25 éves versenyző még csak támadni sem tudott, ráadásul a 20. körben közölte, hogy a felfelé váltásoknál jelentős késést tapasztal. Említésre méltó esemény máshol sem volt: Pérez folyamatosan növelte előnyét, Sainz pedig hiába volt lassú, Hamilton nem tudott mit kezdeni vele.
Egy körrel később aztán Verstappennek ismét szerencséje volt, ugyanis Alonso motorhiba miatt feladni kényszerült a futamot. A virtuális Safety Cart kihasználva Russell kockáztatott, és feltette a közepes gumikat. A brit pilóta majdnem a falhoz csapta az autót, miután elhagyta a bokszutcát, és a tapadás hiányára panaszkodott. Miután ismét teljes sebességgel mehetett a száguldás,
kiderült, hogy a csere túl korai volt, hiszen Russell lassabb volt a többieknél.
A 25. körben aztán Alexander Albon hibázott, és törte le a Williams első szárnyát, miután nekiment a falnak. A versenyirányítás ezúttal is a VSC-hez nyúlt, miután a thai versenyző vissza tudott tolatni, és be tudott menni a bokszba. Igaz, ezt követően csapattársa sorsára jutott, mert az autó túlságosan megsérült ahhoz, hogy folytassa a versenyt.