Falus András

VI. Gén-etika - határok és korlátok

A genetika/genomika zavarba ejtően sok, teljesen új etikai, jogi és világnézeti kérdést vet fel, ezért nem árt megfogalmazni néhány szemléletbeli irányelvet. Talán még sosem voltak a természet- és a társadalomtudományok olyan közeli "áthallásban", mint ezen a területen. A világ törvényhozói új kihívások előtt állnak, sosem látott helyzetekre kell választ adni, új kérdésekben kell konszenzust teremteni.

Azt hiszem, egy tudomány akkor válik felnőtté, ha képes kijelölni saját határait. Németh László írja: nem igaz, hogy a tudós fausti kérdéseket vet fel, tehát eladhatja lelkét az ördögnek a teljes végső igazságért. A tudomány, és ez alól a genetika/genomika sem kivétel, nem a végső nagy, abszolút igazságot, hanem kisebb-nagyobb részletkérdéseket vizsgál. Ne nézzük le a részletkérdéseket, hiszen jobbára egészségünkkel, betegségeinkkel, a bioszférával, élelmiszereinkkel, és gyerekeink, unokáink életével kapcsolatosak. A hatalmas új paradigmának, amit a genomléptékű biológia és orvostudomány jelent (a mezőgazdaságról nem is beszélve), megvannak a maga határai.

Személyes véleményem szerint például az idegműködés, a pszichikai tevékenység, a tudat kérdéseit csak egy bizonyos szintig lehet a molekuláris genetika/genomika eszközeivel vizsgálni. Ez akkor is igaz, ha ma már számos pszichikai jelenség (pl. szorongás, agresszió, drogfüggés) mögött ismerünk hajlamosító genetikai tényezőket. Mégis meg vagyok róla győződve, hogy súlyos (és buta) redukcionizmus lenne a pszichikumot (akár az IQ-t is) genetikai tényezőkre visszavezetni. Az a mintegy százmilliárd idegsejt, ami a központi idegrendszerünkben kb. 1014 szinaptikus kapcsolatot képez, egy magasabb működési minőséget hoz létre, amelynek adekvát vizsgálata más specifikus módszereket is igényel.

Két nagyon rossz megközelítés létezik a tudománnyal kapcsolatban - így a genomika esetében is. Az első, ha bálványként kezelik, mindenhatónak állítják be hamisan. A tudományt emberek művelik, az adott kor tudását, tapasztalatait tükrözi, és képes folyamatosan korrigálni a hibáit; jelentőségének túlhangsúlyozása irreális elvárásokhoz, szűklátókörű prakticizmushoz, óhatatlanul csalódásokhoz és - újra csak igazságtalan - elutasításhoz vezet.

A másik a démonizálás - a nem létező vagy létező, de kezelhető veszélyek túlhangsúlyozása. Ez is nagyon kártékony szemléletmód, s korunk számos nemzetközivé terebélyesedő hisztérikus demagógiája a példa rá.

A genomika csodálatos birodalmának feltárása az emberi intellektus egyik legnagyobb teljesítménye. Talán ezért is igaz, hogy korunk bővülő tudása a tudóst szerénységre inti, hiszen egy kevéssel már jobban - bár még mindig csak résnyire - belelátunk az életfolyamatok elképesztő bonyolultságába. Ugyanakkor csodálatos és örömteli, hogy ez a lehetőség most megnyílt mindannyiunk számára. Meggyőződésem, hogy a genetika és a gén-etika elválaszthatatlanok. Tegyünk meg mindent, hogy gyerekeink, unokáink az iskolában valós és korszerű tudást kapjanak, hogy a genetikai (és minden egyéb) ismeretterjesztés becsületes, érthető és vonzó legyen. Vonzó, mert a genomikával a biológia és az orvostudomány új írásbelisége kezdődött el. Éljünk jól ezzel az ajándékkal!