A túlélők szomorúsága

Először is a forgatókönyvírónak az eseménytelenséggel kellett valamit kezdenie. Ronald Harwood nem ma kezdte a szakmát, legutóbb Szabó István Szembesítés-ének írta a forgatókönyvét, de talán sokan emlékeznek Az öltöztető című filmre és színdarabra, melynek szintén ő a szerzője. Harwood érdeme, hogy a könyvben rejlő összes cselekményt feltárja, és ahol kell, ott képes oly módon sűríteni az eseményeket, hogy mi mégis érzékeljük, milyen lassan telik az idő. Képes arra, hogy figyelmünket - a főhőshöz hasonlóan - a létfenntartás apró kellékeire irányítsa. Azon kezdünk izgulni, hogy ne csapjunk túl nagy zajt a lakásban. Egy tányér leves valóságos lakomának tűnik.

Ehhez persze az amúgy kiváló forgatókönyv kevés lenne. Színészekre is szükség van, akiknek bizony gyakran fájdalmasan kevés idejük van arra, hogy egy-egy karaktert bemutassanak, ám mégis mindig, szinte kivétel nélkül tökéletes alakítást nyújtanak. A korrupt és alkoholista csalót játszó színésznek mindössze néhány mondatban kell megmutatnia és megértetnie velünk a figurát, de Dorotának, Szpilman barátnőjének sincs egyoldalnyi szövegnél több szerepe.

A főszerepet játszó - amúgy magyar származású - Adrien Brody feladata nagyon nehéz volt. Egyszerre kellett eljátszania egy kifinomult, elegáns zongoraművészt, a huszadik századi hagyományos kultúra megtestesítőjét és egy minden emberi méltóságától megfosztott, animális szinten létező lényt, úgy, hogy a két alaknak mindvégig koherensnek kellett maradnia. Csak visszatekintve tűnik magától értetetődőnek Szpilman figurája, felépíteni és eljátszani rendkívüli kihívás lehetett. Ráadásul a karakter arisztokratizmusa és a film kompozíciója (erről később) korlátozta Brody színészi eszköztárát is, azaz viszonylag eszközmentesen kellett megformálnia a figurát. Nincsenek - színészi értelemben vett - nagyjelenetei, hanem mindegyik az. Egyetlenegyszer sem hibázhat, mert akkor a figura alapjaiban - emberi és erkölcsi hitelességében - omolna össze. Gondoljunk csak bele, milyen vékony jégen jár Brody, amikor azt kell eljátszania, hogy fagyott kézzel, hónapok óta éhezve zongorázik egy német tiszt előtt (már évek óta nem érinthetett keze zongorát), ám gondolatait leginkább egy üveg uborkabefőtt köti le. Először is meg kellett tanulnia zongoráznia: nem törhetjük a film közben azon a fejünket, hogy most akkor ő játszik vagy másvalaki, neki kell játszania és kész. Le kellett fogynia több mint tíz kilót, pedig nem is nagyon látjuk meztelenül, de arcának éhezéstől megnyúltnak és aszottnak kell tűnnie. Nem dörzsölgetheti a kezét, hogy jelezze elgémberedettségét, elvégre nem bábszínházban vagyunk. És még szemét is le kell hunynia. És mégis, megfosztva ezektől a nagyon is nyilvánvaló eszközöktől, minimális, aprócska gesztusmorzsákkal képes egy teljes folyamatot érzékeltetni. Teljesítménye kivételes.