Európa filmparadicsomai

Miközben Európa legrégebbi filmfesztiválja a velencei Lidón újabb eseménydús évet zárt, az [origo] Filmklub stábja ezúttal kénytelen volt távolból szemlélni az eseményeket. A helyszíni tudósítások helyett átfogó összeállításban tekintjük át kontinensünk legpatinásabb filmszemléit és vágyakozunk a francia Riviérára, a cseh fürdővárosba vagy a csillogó-villogó, vadiúj Potsdamer Platzra. Elszánt filmrajongóknak kötelező tanulmányút Európa filmes Mekkáinak felkeresése, hiszen kis leleményességgel nem lehetetlenség Monica Bellucciba vagy Tom Hanksbe botlani, a páratlan filmfelhozatalról nem is beszélve.

Versenyprogram: 1939 óta a filmvilág megkerülhetetlen tényezőjévé nőtte ki magát a francia Riviéra sikkes kisvárosának szemléje. A pompa és csillogás mellett minden évben felvonul itt a világ mozgóképgyártásának színe-java, az exkluzivitás érzése azonban letaglózhatja a gyanútlan film-turistákat, ha nem készültek fel az ezer eurónál kezdődő szállásköltségekre és arra, hogy akkreditáció vagy meghívó híján akár a tévéből is szemlélhetnék inkább az eseményeket. A cannes-i versenyprogramba még a legnagyobb mestereknek sem garantált a bekerülés, hírhedt szenzáció volt például pár éve, hogy a szervezők elutasították Mike Leigh Vera Drake-jét (pedig a Titkok és hazugságok 96-ban Arany Pálmát nyert), ami pár hónapra rá elhozta a velencei fesztivál fődíját. Mégis rendszeresen Cannes-ra időzíti bemutatóit Lars Von Trier, Emir Kusturica, Pedro Almodóvar vagy Wong Kar-wai is. Hollywood viszonya ambivalens a gyakran Amerika-ellenes és füttykoncertekkel ítélkező franciákkal, de összességében szükségük van egymásra, hiszen az USA küldi a sztárokat, Cannes pedig biztosítja a hírverést. Kedvelt vendég a Croisette-en Tarantino, David Lynch és a Coen-testvérek is, a nagy stúdiók pedig itt mutatták be az utóbbi években a Csillagok háborúja befejező darabját, a Trójá-t és idén a nagy csalódást okozó A Da Vinci-kód-ot - persze versenyprogramon kívül.

Cannes 2003 | Tom Hanks és neje a fesztiválpalota lépcsőjén

Kapcsolódó programok: Mivel a hivatalos versenyszekcióba nem egyszerű bekerülni, már az is óriási dicsőség, ha egy filmkészítő az Un Certain Regard vagy a Cinéfondation szekciók valamelyikének programjában látja viszont a nevét. Érdemes megpróbálni mozifanatikusként (ún.cinephile-ként) akkreditációt szerezni a programokra, bár ez a lelkes kis csoport az utolsó a beengedésekkor, a mellékszekciók számos vetítésén mégis ők töltik fel a maradék székeket. Némileg csalódás lehet a tengerparti vászon ingyen is figyelemmel kísérhető mozizásainak programja, hiszen köze sincs a fesztivál aktualitásaihoz, egyébiránt viszont Cannes-ban már csupán a Croisette-en sétálva is közelebb érezhetjük magunkat a filmvilág ragyogásához: a Carlton hotel előtt nyüzsögnek a lesifotósok, az estélyi ruhás vendégek a divatvilág kifutóin érzik magukat, minden limuzin világsztárokat rejthet, az önjelölt sztárocskák és exhibicionisták négyzetméteraránya pedig magasabb, mint a világon bárhol.

Cannes 2004 | A Kill Bill Vol. 2 című film alkotói

Botrány!: Nincs év Cannes-ban botrány nélkül: legyen szó nézhetetlen, orális gyönyörrel fűszerezett magamutogatásról (a minden idők legrosszabb cannes-i versenyfilmjének bélyegzett The Brown Bunny), Sophie Marceau nyilvánosságra vágyó mellbimbójáról (kép), díjjal kitüntetett nézőbüntetésről (L'Humanité), George Bush abcúgolásáról (a Fahrenheit 9/11 dokumentumfilm létére is Arany Pálmát nyert), Monica Bellucci sokkoló megerőszakolásának ábrázolásáról (a nézőtér fele távozott a Visszafordíthatatlan vetítéséről, a másik fele állva ünnepelte), hardcore-szexszel kevert kannibalizmusról (Trouble Every Day - a főszereplőnő Beatrice Dalle szerint egy szerelmi történet), vagy a francia politika beleszólásáról a filmművészetbe (Henri Langois-nak a francia filmkamarából való eltávolításának hírére olyan tiltakozás vette kezdetét, hogy az 1968-as fesztivál elmaradt). Ez már csak azért sem csoda, mert a cannes-i fesztiválnak éltető eleme a forradalmi szemlélet, a harmincas évek végén pontosan azért hozták létre a filmfesztivált, hogy tiltakozzanak a fasiszta olaszok velencei fesztiválja ellen, ami ráadásul megtagadta a fődíjat Jean Renoir A nagy ábránd-jától.

Egy izgalmas kocka a The Brown Bunny című filmből

Magyar siker: Magyar versenyfilm utoljára 1988-ban debütált Cannes-ban (Szabó István: Hanussen), legnagyobb büszkeségünk pedig Törőcsik Mari legjobb női alakításának díja lehet az 1976-os A Lőcsei fehér asszony-ért, illetve a zsűri különdíja a Szerelem-ben nyújtott alakításáért öt évvel korábban. Az utóbbi években leginkább rövidfilmes sikereknek örülhettünk, Iványi Marcell például Arany Pálmát nyert A szél-lel, Kocsis Ágnes Vírus-a pedig harmadik díjban részesült az idei Cinefondation szekcióban. Az idei magyar filmjelenlét egyébként szokatlanul erős volt Cannes-ban és a közönség lelkesen fogadta a Fehér tenyér-t és a Taxidermiá-t is, utóbbit időközben már sikerrel vetítik a francia mozik.

Itt lett sztár: Steven Soderbergh, Quentin Tarantino, Sharon Stone, Gael García Bernal, Michael Moore

Innen indult a világsiker: Szex, hazugság, videó, A zongoralecke, Underground, Ponyvaregény, A zongoratanárnő, Szerelemre hangolva, Hervadó virágok, Volver

Itt bukott óriásit: The Brown Bunny, Southland Tales, A Da Vinci-kód

Arany Pálma:
2000 - Táncos a sötétben (Dánia)
2001 - A fiú szobája (Olaszország)
2002 - A zongorista (Franciaország)
2003 - Elefánt (USA)
2004 - Fahrenheit 9/11 (USA)
2005 - A gyermek (Belgium)
2006 - The Wind that Shakes the Barley (Írország)

Honlap: Festival de Cannes

Legjobb filmek