Cannes: Nincs itt semmi romantika

A cannes-i filmfesztivál Un certain regard szekciójában vetített Amour fou azt állítja: nincs itt semmiféle romantika. Egy depressziós férfi és egy félrediagnosztizált nő kétségbeesett menekülése volt a közös öngyilkosság, amiből aztán legendát gyártottak. A valóság kiábrándítóan prózai, és alapvetően határozza meg a kor, amiben a gyógyítás ugyan megdöbbentően kezdetleges szinten állt, a tekintélye azonban megkérdőjelezhetetlen volt.És a halál is egészen mást jelentett akkor: korántsem számított rendkívüli dolognak. “Ha meg kell halni, hát meg kell halni. Akkor már legalább stílusa legyen” - valahogy így tudja le a dolgot Henriette, az Őrült szerelem hősnője. A férje - ugyanis férjezett asszony volt - tesz ugyan egy tétova kísérletet arra, hogy ne nyugodjanak bele, és a lánya is egész lelkesen reagál, amikor megcsillan egy halovány reménysugár, hogy mégsem kell elveszítenie az édesanyját, de alapvetően mindenki sztoikus nyugalommal veszi tudomásul a közelgő véget.Amour fouForrás: Cannes Film FestivalmiddleJessica Hausner a XIX. század elejét egy olyan korszaknak láttatja, amely már megszabadult a vallásos hittől, és az abból fakadó babonás gondolkodástól, de a felvilágosodás eszméitől még idegen, és azok befogadására nem készült fel. Ennek megfelelően a mi racionális agyunk csak álmélkodva tudja letapogatni, hogyan éltek és milyen motivációk mentén cselekedtek a korabeli emberek. Hogyan működött egy házasság, és mit jelentett a hűség vagy a lojalitás.A legtöbb kosztümös filmben mindent - a kosztümöktől a dialógusokon át a ritmusig - megpróbálnak a mai világunkhoz közelíteni, hogy a néző számára érthető és befogadható legyen a történet, nekünk üzenjen, sőt, akár trendivé is váljon. Általában kiszelektálják az adott korszaknak azon elemeit, amik a mai néző szemében nevetségesnek tűnnének, vagy amiket nem tudnánk értelmezni. Jessica Hausner erre mondott nemet, és a filmje épp attól különleges, hogy nekünk kell alkalmazkodnunk egy másik világképhez, nem fordítva, és meg kell próbálnunk megérteni.Amour fouForrás: Cannes Film FestivalmiddleA nyelvezete ugyan modern, különben akadályozna minket a történet követésében, de a szereplők viselkedése korhű, ezáltal furcsa, idegen. Először láttam például olyan szobalányt a vásznon, akinek beszűkült világát, létbizonytalanságát azonnal és mélyen megértettem. (Ebben bizonyára komoly érdeme van az őt alakító Alissa Wilmsnek, aki egész lényében hordozza mindazt, amit például Pieter de Hooch vagy Vermeer alakjai.) De Henriette Vogel (Birte Schnoeink) sivár élete is attól került közel, hogy olyan magától értetődően képviseli. Még csúnyácska kislánya (Paraschiva Dragus) zárt tekintete, csöndessége, mindent átható kötelességtudata is azt hirdette, milyen iszonyatosan más volt akkor gyereknek lenni, és más volt a nevelés is.