Az új Tarzan-filmet nehéz lett volna ennél jobban elszúrni

Tarzan kemény dió. Edgar Rice Burroughs ponyvaregény-sorozatából több tucat mozgóképes feldolgozás készült, nem könnyű újat mondani a liánokon lengő dzsungelhősről, pláne úgy, hogy ne a fehér ember diadalát hirdesse. A Tarzan legendája kísérletet tesz a majomember modernizálására, de csúfos kudarcot vall: a zagyva sztori még zagyvább megvalósítással párosul, és klasszikus kalandok helyett kétes tanulságokkal bocsátja útjára a nézőt.

John Clayton, azaz Lord Greystoke, azaz Tarzan (Alexander Skarsgard) rég maga mögött hagyta a dzsungelt, Londonban éli nyugodt, arisztokrata életét felesége, Jane (Margot Robbie) oldalán. Családi nyugalmukat felborítja, amikor egy amerikai polgárháborús ex-katona, George Washington Williams (Samuel L. Jackson) szorgalmazására Greystoke vállalja, hogy a brit parlament diplomáciai megbízásából visszatér Afrikába. Nem is sejti, hogy a szálakat a gaz Léon Rom kapitány (Chrisoph Waltz), a belga király zsoldosa mozgatja, aki Tarzan elveszejtésével óhajt feljebb lépni a társadalmi ranglétrán.

Felborítja a családi nyuglmat - Samuel L. Jackson, Margot Robbie és Alexander Skarsgard a Tarzan legendája című filmben Forrás: InterCom

Aki beül egy Tarzan filmre, alighanem vadregényes, dinamikus kalandokra számít. A Tarzan legendája, amit a Harry Potter széria utolsó négy felvonását levezénylő David Yates rendezett, ehhez képest tömény történelmi és politikai információdömpinggel indul, részben a történet valós kontextusba helyezése, részben a főgonosz motivációinak megalapozása végett.

Az Adam Cozad – Craig Brewer írópáros mindkét tekintetben kudarcot vall. A száraz történelemleckét sikerül olyan szövevényes és túlbonyolított módon tálalniuk, amely vetekszik a Baljós árnyak adóztatási konfliktusával és kereskedelmi blokádjával, míg Rom terve – ha átadja Tarzant egy bosszúszomjas törzsfőnöknek, spéci gyémántot kap tőle, mert a belga király valamiért csak így tudja finanszírozni a kontinens leigázását –, az elemi logikát is nélkülözi.

A követhetetlenség a film szinte valamennyi aspektusát jellemzi. Igaz a szerkezeti felépítésre: az első jelenetek alatt elégedetten nyugtáztam, hogy megkímélnek minket egy újabb eredettörténettől, hisz úgyis tudjuk, hogyan lett Tarzan az, aki, elég csupán utalni arra, hogy a brit felső tízezer köreiben csodájára járnak, celebként tartják számon. Yates azonban nem bírt ellenállni a kísértésnek, és véletlenszerű pontokon, a film lendületét megakasztva Tarzan komplett múltját felölelő flashbackeket szúrt a cselekménybe, mint egy rossz tévésorozatban, amiben egy nem létező előző évad eseményeire emlékeztetik a nézőt.

Ismét elmesélik Tarzan múltját - Alexander Skarsgard a Tarzan legendája című filmben Forrás: InterCom

Igaz az akciójelenetekre, amelyek jó hollywoodi szokás szerint megint a hevenyészett vágáson, a térbeli tájékozódás és a vizuálisan értelmezést lehetővé tévő koreográfia hiányán buknak el, megspékelve a 300 óta erőltetett szuperlassításokkal, amiket ideje nyugdíjazni. Ez már csak azért is fájó, mert az állatszereplők terén rendkívüli munkát végeztek az effektesek: a gorillák vagy az elefántok még az idei A dzsungel könyve szintén elsőrangú trükkjeinél is realisztikusabbak, és nemcsak azért, mert nem kellett beszéltetni őket.

És igaz a párbeszédekre is: a forgatókönyv egyszerre kelti azt az érzést, hogy ötven bértollnok gyúrta összefüggéstelenné, és azt, hogy még legalább ötven kört futni kellett volna rajta. Akad olyan színész, aki el tudja adni a sótlan dialógokat: Samuel L. Jackson olyan jól érzi magát a csetlő-botló, nagydumás, Disney-rajzfilmes sidekick szerepében, hogy a lelkesedése átragad, Skarsgard és Robbie pedig élettel töltik meg egysíkú szerelmi kapcsolatukat, elhiszem nekik, hogy félmondatokból – vagy Tarzan esetében, félszaglintásokból – is megértik egymást.

Jól érzi magát a csetlő-botló, nagydumás sidekick szerepében - Samuel L. Jackson és Alexander Skarsgard a Tarzan legendája című filmben Forrás: InterCom

A kétszeres Oscar-díjas, nagy színész Christoph Waltz ellenben nem túlságosan eredeti a gonosztevő szerepében, a figurája pedig feltűnően ismertnek tűnik Az elveszett frigyláda fosztogatói-ból. Léon Rom és a túszult ejtett Jane eszmecseréi (naná, hogy túszul ejtik, hiába hajtogatja, hogy ő nem egy megmentésre szoruló úrhölgy) különösen csikorognak, mintha valaki kiszedte volna a konzervnevetést egy szitkom alól; a kínos csendek jóformán abszurd drámát eredményeznek.

Unalomig ismert manírok - Christoph Waltz a Tarzan legendája című filmben Forrás: InterCom

Valódi drámát csupán Jackson figurája hordoz, az amerikai polgárháború veteránja, aki maga is súlyos atrocitásokat követett el, és vezeklés gyanánt elszántan harcol a színes bőrű rabszolgák felszabadításáért, ha épp nem viccesnek szánt egysorosokat puffogtat. Benne ott rejlik egy konfliktusokban gazdag karakter lehetősége. A filmnek azonban nem ő a hőse, hanem Tarzan, aki a szemünk láttára válik modern szuperhőssé, a rabszolgaság intézményének eltörléséért vívott küzdelem progresszív élharcosává.

A szándék nemes, a szíve a helyén van, de a felszín alatt marad minden a régiben: Tarzan ugyanúgy felsőbbrendű, mint Burroughs túlhaladott gyarmatosító szemléletet tükröző regényfolyamában, csak most a jó ügyért harcol. A fehér megmentők sorát gyarapítja; ő lesz az, aki győzelemre vezeti a bennszülötteket és a vadállatokat a hódítók ellen. Az afrikai szereplők tucatfigurák – lojális fegyvertársak, szeretetreméltó áldozatok, egzotikus vademberek –, egy a közös bennük, Greystoke nélkül sosem ébrednének rá, hogy félre kell tenni a nézeteltéréseiket, és összefogni a valódi ellenséggel szemben.

Az afrikai szereplők tucatfigurák - Djimon Hounsou a Tarzan legendája című filmben Forrás: InterCom

A befejezés pedig nevetségesen, már-már bicskanyitogató módon forgatja ki a történelmet, és egy utópisztikus párhuzamos valóságot teremt Afrikában, ahol a kizsákmányolás egyetlen gazfickó eltávolításával megszüntethető, a brit gyarmatbirodalom pedig a társadalmi igazságosság nevében bünteti meg a belga uralkodót. Revizionizmus, cukormázzal. Más szóval: a Tarzan legendája nem a Becstelen Brigantyk, hanem a Rocky 4 szellemi örököse.

Tűzrölpattant és harcias - Margot Robbie a Tarzan legendája című filmben Forrás:InterCom

A Tarzan legendája kellemetlen felsülés, azt a keveset, ami szerethető volna benne – Margot Robbie tűzrőlpattant harciassága, Alexander Skarsgard impozáns testfelépítése –, maga alá temeti az elhibázott döntések sorozata. A már emlegetett A dzsungel könyve jó példa arra, hogy el lehet kerülni az idejétmúlt történetek csapdáit; a mi modern Tarzanunk észre sem veszi, hogy egyenesen belesétál.