Az Oscar-díjas színésznő, aki nem kellett George Cukornak

Joan Fontaine
Joan Fontaine 1935 körül
Vágólapra másolva!
Száz éve, 1917. október 22-én született Joan Fontaine Oscar-díjas angol színésznő.
Vágólapra másolva!
Joan Fontaine 1935 körül Forrás: AFP/Archives du 7eme Art / Photo12

Joan de Beauvoir de Havilland néven született Tokióban egy évvel nővére, a kétszeres Oscar-díjas Olivia de Havilland után. A két testvér vetélkedése egész életüket végigkísérte. Joan később így nyilatkozott erről:

Kétéves volt, amikor anyjuk otthagyta férjét, velük együtt Kaliforniába költözött, és egy áruház igazgatójához ment feleségül. A mostohaapa, George Fontaine nem támogatta Joan színésznői ambícióit, később mégis az ő nevét vette fel, leginkább azért, hogy még csak véletlenül se keverjék össze akkor már ismert nővérével.

Joan Fontaine Forrás: AFP/Photononstop

Tizenhat évesen apjához költözött Japánba, de Hollywood vonzásának nem tudott ellenállni, és a középiskola befejezése után visszatért a napfényes Kaliforniába. Miközben Olivia csillaga egyre fényesebben ragyogott,

Joan másodvonalbeli filmekben, kis szerepekben küzdött

a producerek és a kritikusok elismeréséért. Különösen azt fájlalta, hogy hiába pályázott az Elfújta a szél-ben Melanie szerepére, azt Olivia kapta meg, akit 1939-ben Oscar-díjra is jelöltek. A legenda szerint

George Cukor a meghallgatáson túl elegánsnak találta,

mire ő rávágta: Akkor keresse meg a nővéremet!

Joan Fontaine1948-ban Forrás: AFP/Collection Christophel/Universal

1940-ben az akkor már ismert és sikeres Alfred Hitchcock rá osztotta A Manderley-ház asszonya című film női főszerepét Laurence Olivier oldalán, és ő is megkapta első Oscar-jelölését. A következő évben mindkettejüket a legjobb színésznő kategóriában jelölték az Oscarra, Joant a szintén Hitchcock rendezte Gyanakvó szerelem-ért, Oliviát a Hold Back The Dawn című drámáért.

A díjat Fontaine vihette el, és ezzel ő lett az egyetlen színésznő, aki Hitchcock-film főszerepéért kapta meg az aranyszobrocskát. A két testvér között gyermekkoruk óta tartó, de addig a négy fal között zajló folyamatos viszály

ebben a pillanatban az egész világ számára láthatóvá vált.

Fontaine később azt mondta, azt gondolta, hogy a nővére ráugrik, és a hajánál fogva ráncigálja, amikor nem az ő neve hangzott el.

a színésznő Arturo de Cordova oldalán a Frenchman's Creek Year című filmben 1944-ben, rendezte: Mitchell Leisen Forrás: AFP/Collection Cinema/Photo12

A testvérek ezután gyakran versengtek ugyanazért a szerepért, sőt ugyanazért a férfiért. Olivia soha nem tudta feldolgozni, hogy nővére ment előbb férjhez, ráadásul ahhoz a brit színészhez, akivel korábban ő randevúzott. Amikor de Havilland 1946-ban végre átvehette saját áhított aranyszobrát,

nem engedte, hogy nővére gratuláljon neki,

amit egy éber fotós meg is örökített.

Anyjuk 1975-ben bekövetkezett halála után már szóba sem álltak egymással. Joan azt állította, hogy testvére nem hívta meg a temetésre, annak változata szerint viszont éppen Fontaine volt annyira elfoglalt, hogy nem akart megjelenni. A szertartás időpontját végül megváltoztatták, mindketten ott voltak, de egy szót sem váltottak egymással.

Fontaine akaratos, céltudatos nő volt.

Joan Fontaine Forrás: AFP/Archives du 7eme Art / Photo12

Gyakran került összetűzésbe a hollywoodi stúdiókkal, mert nem volt hajlandó akármit eljátszani, az erős, eltökélt női szerepeket szerette. 1943-ban a Constant Nymph című filmben nyújtott alakításáért harmadszor (és utoljára) jelölték Oscarra, ugyanebben az évben Orson Welles oldalán szerepelt A lowoodi árva című filmben. A színészlegendával 1952-ben az Othello filmváltozatában ismét együtt álltak a kamera elé, szintén 1953-ban forgatta az Ivenhoe-t Elizabeth Taylor és Robert Taylor társaságában.

Színházi szerepeiért is dicsérték a kritikusok,

így például a Vincente Minnelli rendezésében 1954-ben színpadra állított Tea és együttérzés című Broadway-darabban nyújtott alakításáért. Az 1960-as évektől viszont egyre kevesebb szerepet kapott, utoljára 1966-ban az Ördög maga című horrorfilmben tűnt fel. 1978-ban megjelent önéletrajzában csalódottan összegezte pályáját:

Joan Fontaine 1983. szeptember 5-én Forrás: AFP/Mychele Daniau

Ezután még szerepelt ugyan televíziós filmekben és szappanoperákban és színházi pályafutását is folytatta olyan produkciókkal, mint a Magánéletek, A kaktusz virága és Az oroszlán télen ausztriai változata, de nagy filmszerepet már nem kapott.

Négyszer ment férjhez, és négyszer vált el, egyetlen lánygyermeke született, és volt egy örökbe fogadott lánya is. Állítása szerint a különc milliárdos, a filmszakmában is érdekelt Howard Hughes is feleségül kérte, éppen akkor, amikor hivatalosan Olivia de Havilland volt a barátnője.

Joan Fontaine 2013. december 15-én, kilencvenhat éves korában halt meg. Végakarata az volt, hogy

Oscar-díját árverezzék el, és a bevételt fordítsák állatvédő szervezetek javára.

Az Amerikai Filmakadémia azonban ezt nem engedte, mert álláspontja szerint

szabályzata szerint ilyen esetekben az aranyszobrocskákat először nekik kell 1 dollárért felajánlani.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!