A Bonhams aukciósház keddi közleménye szerint a több mint két méter magas Robi, a robot (Robby the Robot) ezzel megelőzte a korábbi rekordert, az 1941-es A máltai sólyom című film 30 centiméteres sólyomszobrát, amely 4 millió dollárért kelt el 2013-ban.
Robi, a robot egyike az amerikai kultúra azon szimbólumainak, amelyek beleivódtak a DNS-ünkbe"
– jegyezte meg közleményében Catherine Williamson, az aukciósház szórakoztatóipari relikviákkal foglalkozó részlegének vezetője.
Az üvegkupola-szerű fejjel és mozgatható végtagokkal, köztük egymásra pakolt bowlinggolyókra emlékeztető lábakkal rendelkező robot dr. Morbius odaadó szolgálóját alakította a Tiltott bolygó-ban, és nem egyszer ellopta a show-t a film jeleneteiben száraz humorával és a beszéde közben felvillanó testrészeivel.
A Tiltott bolygó-t részben Shakespeare A vihar című komédiája ihlette és 2257-ben játszódik. A Leslie Nielsen alakította Adams kapitány és legénysége azt a megbízást kapja, hogy derítsék ki, miért nincs semmi mozgás egy tudósok lakta bolygón. Mikor Adams megérkezik a bolygóra, azzal szembesül, hogy egy óriási szörny mindenkivel végzett, kivéve doktor Morbiust és lányát, Altairá-t. Illetve Morbius egyik teremtményét: Robit.
A három részből álló robotot annak idején körülbelül 100 ezer dollárból készítették el, ez az összeg ma már csaknem egymillió dollárnak felelne meg. A robot új tulajdonosának kilétét nem hozták nyilvánosságra.