Ingatlanpiac: már érződik a kedvezmények összhatása

„Ingatlanvásárláskor készítsük el előre a kérdéseink listáját!”
Vágólapra másolva!
Megtörténik, amire számítani lehetett az ingatlanpiacon. A januári nagy keresési forgalom után tavaszra az eladások számában is megjelent az emelkedési trend. Ez pedig áremelkedést is jelenthet – vélik az ingatlanbazar.hu portálnál.
Vágólapra másolva!
„Ingatlan vásárláskor készítsük el előre a kérdéseink listáját!” Forrás: https://www.dreamstime.com/

Kiszámítható lett az első negyedév után a hazai ingatlanpiac. Az ok az eladási és a vásárlási kereslet emelkedése, amely – ahogy vártuk – egyszerre ígérkezik emelkedőnek.

A jelentős kormányzati otthonteremtési kedvezmények hatása megérkezett, mellette pedig érvényesül a 2020-ból örökölt biztonságos lakókörnyezetet kereső Covid-hatás is. Idén háromszor-négyszer több az új építésű lakás, amelynek áfa- és illetékmentessége a jómódúbb vásárlói körnek kedvez. A csok, a babaváró hitel és általában a hitelek elérhetősége a használt lakások vásárlóinak hozta meg a kedvét.

Az Ingatlanbazár szerint – és ezt megerősítik az ingatlanértékesítési hálózatok első negyedéves jelentései is – még a várhatónál is többen fognak élni a kedvezményekkel. Emiatt nagyot lódult az eladási piac is, és már nem csak a fővárosban jellemző, hogy a piacképes ingatlanok néhány nap alatt kelnek el. A sok „gyorsan eladom, gyorsan megveszem” helyzet szüli az áremelkedést, amelyről az Ingatlanbazár partnereitől azt a visszajelzést kapja, hogy akár többéves lefolyású is lehet, ha a kedvezmények elég ideig maradnak meg.
Az áremelkedést Ingatlanbazáréknál is szükséges rossznak fogják fel a hirtelen keresletemelkedés miatt, de akkora mértékű emelkedésre nem számítanak, hogy az bedőlt hiteleket eredményezzen idővel. Ezt erősíti az Ingatlanbazár hitelpartnerének a hitelpiaci élénkülésről szóló értékelése is.

Mit és hol vesznek?

Az ingatlanban érdekelt többség nem fogja a korábbi évek kivárós taktikáját követni. A megyékben továbbra is a családi házas környékek és a nagyobb városokhoz közeli települések ingatlanjai keresettek.
Ugyanígy az új építésű ingatlanoknál, amelyek árát ugyan az építőanyagok és a munkaerő árának emelkedése is befolyásolja.
Az Ingatlanbazár szerint mindez meglátszik a kereséseken is. 2019-hez képest 42 százalékkal emelkedett a városok környékére indított keresések száma, az átlagos keresési sugár pedig a csok indulása óta először 30 kilométeren túlra tolódott ki. Ez azt jelenti, hogy a gyerekek utáni, és az egyéb kedvezmények összevonásával az elérhető vidéket célozták meg. Ha a megyéket nézzük, az áremelkedés a nagyobb városok 30–40 kilométeres körzetében lévő, felújítandó vagy kitűnő állapotban lévő ingatlanokat éri el először.

A megyeszékhelyeken ez fordított mozgást eredményezhet; vagyis a használt téglalakások kínálata nőhet meg, amelyeket kinőttek a nagyobb alapterületre vágyó családok. Ha nincs csok-kedvezményünk és városi lakást keresünk, az Ingatlanbazár szerint ezt a kategóriát érdemes figyelni.

A kedvezmények összhatása

A portálnak igaza lett, amikor már novemberben azt jósolta, hogy a kormányzati otthonteremtési kedvezmények összhatása miatt abbamarad az elmúlt évek kivárása. A jelek szerint nem is érdemes várni, még a csokra nem jogosultak számára sem.

A januári nagy keresési hullám után a látogatók hamarabb határozzák el magukat a vásárlásra. Ezért a jó tanács: ha még nem választottunk, készítsük el a tízes listánkat, és ne habozzunk az Ingatlanbazárt bemondva megkeresni egy professzionális ingatlanirodát.

Erre a célra a portálon használjuk a Kedvencek funkciót, amely megtartja a korábban választott ingatlanokat. A keresőknek soha jobbkor nem jöhet a Hirdetésfigyelő. Ezzel az eszközzel akár városrészpontosságig naponta megkaphatjuk az aznapi friss ingatlanok listáját, még a kisebb településeken is. A Hirdetésfigyelő hasznos eszköz mindenkinek, aki nem akarja az estéit böngészéssel tölteni.

Sokan azt a taktikát követik, hogy egy-egy minőséget kínáló ingatlaniroda kínálatát figyelik. Az Ingatlanbazáron erre is lehetőség van, ha a találati listák bármelyik hirdetésében az értékesítő iroda nevére kattintanak.

Mi legyen a taktikánk?

A legjobb tanács áremelkedéses időszakokban a gyorsaság. Amint megfelelő ingatlanra találtunk, hívjuk is azonnal. Legyen előttünk nyitva az Ingatlanbazár is, gyorsabban azonosítjuk a keresett hirdetést. Ha elmondjuk, hogy az Ingatlanbazárról jöttünk, bizalmat is keltünk. Mindig legyen listánk előkészítve a kérdéseinkkel, így nem kerülünk zavarba, és próbára tesszük az ingatlanos felkészültségét is.

Jobb mindenre többször rákérdezni, mint kellemetlen meglepetésekkel maradni! Kis túlzással: tájékozódjunk alaposan a szomszéd kutya ugatási szokásaitól kezdve a tavaszi talajvizek állapotáig mindenről; tudjuk meg, kik lesznek a szomszédok, és ők hogyan érzik magukat – ezáltal fontos információkat gyűjthetünk be.

Ha tényleg érdekel bennünket egy ingatlan, nézzük is meg! Sok a városi legenda a „lábon eladott” házakról; de csak a saját szemünknek és az értékbecslő szemének higgyünk. Ha már túl vagyunk a banki tájékozódáson és biztos támpontjaink vannak, az Ingatlanbazár sok sikert kíván a jó döntéshez!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!