A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Hullámzó teljesítményt nyújtott a forint pénteken, délelőtt erősödött, majd mérsékelten gyengült. A forint nem került lejtőre, miután a Fitch hitelminősítő bóvli kategóriába sorolta Magyarországot, mert a piac számított a lépésre. Sőt a javuló befektetői hangulatban erősödött is a magyar pénz, az euró délután valamivel 315 forint felett járt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül12 bejegyzés
08:29
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

319 közelében nyitott az euró

Pénteken reggel fél nyolckor 318,73 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollárért ekkor 249,22 forintot kellett fizetni, míg egy svájci frank 261,48 forintot ért.

Csütörtökön este negyed kilenckor az euró 318,19, míg a svájci frank 261,19 forintot ért. Az euró jegyzése csütörtökön délelőtt a történelmi csúcsnak számító 324,27 forintos szinten is járt.

09:19
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

Javított a forint

Negyed kilenckor az eurót 317,95 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon. Az amerikai dollár 248,36 forintot ért ekkor, míg a svájci frank árfolyama 260,56 forintnál járt.

10:05
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

316-nál az euró

Kilenc órakor az euró 316,16 forintot ért a bankközi devizapiacon. A dollárért 247,38 forintot kértek a kereskedők, egy svájci frank 259,34 forintba került.

Péntek reggel a miniszterelnök dolgozószobájában tart egyeztetést Orbán Viktor, Simor András, Matolcsy György, Fellegi Tamás és Varga Mihály. Azt egyelőre nem tudni, hogy miről tárgyalnak.

11:00
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

Az euró jegyzése 316 forint alá ment

Tíz órakor 315,74 forinton jegyezték az eurót a bankközi devizapiacon. A dollárért 246,62 forintot kellett fizetni, míg egy svájci frank 259,38 forintot ért.

A piacon pozitív fordulatként értékelték, hogy megváltozott a kormány szándéka és kommunikációja, ennek tulajdonítható a forint erősödése - mondták devizapiaci kereskedők az MTI-nek. Azt is pozitívumként említették, hogy Simor András jegybankelnök - kormányképviselők társaságában - a miniszterelnöknél járt pénteken reggel. A találkozó után Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, Simor András kezdeményezte az egyeztetést "a forintba vetett bizalom helyreállítása céljával". A kormányfő hozzátette: a kormány támogatja a jegybankot és nem nyúl a jegybanki devizatartalékhoz. az elnök számíthat a személyes támogatására is, valamint a

"Mindenképpen pozitív, hogy a miniszterelnök közölte, mindent megtesznek a feszült piac helyzet rendezése érdekében, a kormány nem nyúl a jegybanki tartalékhoz, és hajlandó megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal" - mondta Karsai Péter, a Commerzbank szakértője a pénteki piaci eseményekről.  A bejelentés után erősödött a forint, a reggeli 319 forintról 315,60-ig esett az euró, és a magyar fizetőeszköz kismértékben felülmúlta régiós társait, az államkötvényhozamok pedig a csütörtöki 10,5-11 százalékos szintről 10 százalék alá süllyedtek. Az állampapírpiacon az elmúlt napokban alig volt vételi érdeklődés, pénteken azonban már volt némi élénkülés a vásárlói oldalon, ami szintén pozitívumként értékelhető. Szintén a feszültség enyhülését jelzi, hogy pénteken jelentősen csökkent a magyar csődkockázati mutató.

 

12:08
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

Egy óra alatt egy forinttal drágult az euró

Tizenegy óra után 316,90 forintnál tartott az euró jegyzése, ekkor svájci frank 260,20, a dollár 247,50 forintba került.

12:46
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

Jelentősen csökkent a magyar csődkockázati mutató

Pénteken a londoni kereskedésben jelentős csökkenéssel a 700 bázispont alatti tartományba süllyedt a magyar csődközkázati mutató, amely csütörötkön 750 bázispont feletti rekordszinteken járt - írja az MTI. 

15:10
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

Az euró 318 forint fölé került

Kora délután veszített értékéből a forint, az euró árfolyama negyed három előtt 317-318 forint körül mozgott.

15:33
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

Stabil maradt a forint a leminősítés után

Nem gyengült jelentősen a forint, miután a Fitch hitelminősítő a befektetésre nem ajánlott, más néven bóvli kategóriába sorolta Magyarországot. A döntés bejelentése után hirtelen megugrott az euró, de gyorsan korrigált az árfolyam: fél három után az euró 316,60 forintba került.

Duronelly Péter, a Budapest Alapkezelő befektetési igazgatója az [origo]-nak azt mondta, a forint azért nem gyengült jelentősen, mert a döntés nem meglepő. A befektetők ugyanis számítottak erre, mivel a másik két nagy hitelminősítő, a Moody's november végén, a Standard&Poor's pedig december végén minősítette le Magyarországot.

16:36
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

"Az összes rossz hír kiijött"

Az euróért fél négy után 316,40 forintot kellett adni, azaz a Fitch leminősítése után megingó forint ledolgozta hátrányát, és erősödni is tudott.

Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője közölte: "Több tényező befolyásolta a forint árfolyamát. A Fitch leminősítése várható volt, ezzel gyakorlatilag a forintra nézve az összes rossz hír kijött. A kormány a csütörtöki és pénteki nyilatkozatok alapján ítélve pedig visszavonulót fújt, és hajlik a megegyezésre az nemzetközi szervezetekkel. Ez pedig kedvező hír."

A szakértő szerint emellett a forinterősödésben szerepet játszik, hogy javult a befektetői hangulat a nemzetközi porondon, miután az Egyesült Államokban jó makroadatok jelentek meg. "Emiatt erősödött a dollár az euróval szemben. Ez általában kedvezőtlenül érinti a feltörekvő piaci devizákat, köztük a forintot, de most nem hat rájuk negatívan. Ez akkor szokott előfordulni, ha a korábbi napokban eladási hullám volt az adott deviza piacán, ez pedig most igaz a forintra. Ha a következő napokban marad a jó hangulat, és az euró nem erősödik a fontos 317,40 forintos szint fölé, akkor 310 forint felé veheti az irányt az árfolyam" - mondta a szakértő.

18:18
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

260 forint alatt a svájci frank árfolyama

Este negyed hat után nem sokkal 316,08 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 259,94 forinton állt, a dollárt pedig 248,40 forinton jegyezték.

20:00
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

Szűk sávban mozog a forint

Este hét órakor 316,20 forinton jegyezték az eurót a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 260,47 forint volt, a dollár pedig 249,09 forintot ért.

21:40
január 06, 2012
Vágólapra másolva!

315 forint alá került az euró

Este fél kilenc után nem sokkal 314,95 forintba került egy euró a nemzetközi devizapiacon, a svájci frank 259,52 forinton, a dollár pedig 247,21 forinton állt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!