A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Az év első kereskedési napját gyengüléssel kezdte a magyar deviza: reggel valamennyi fontos külföldi deviza több mint két forinttal erősödött. Kora délután picit erősödött a forint, de az euró még így is 313-314 forint körül mozgott.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül8 bejegyzés
08:32
január 02, 2012
Vágólapra másolva!

313 forint közelében indította az évet az euró

Hétfő reggel fél nyolckor 312,68 forintot ért egy euró a devizapiacon. A dollár ekkor 241,38 forintba került, míg a svájci frankot 256,92 forinton jegyezték.

A forint a múlt pénteken, a tavalyi év utolsó kereskedési napján jelentősen gyengült a jegybanktörvény megszavazása után, az euró 314,56, a dollár 242,18, míg a svájci frank 258,72 forintot ért.

Tartotta 1,30 alatti dollárárfolyamát az újévben az euró. Hétfő reggel 1,2930 dolláron jegyezték a közös európai fizetőeszközt.

09:50
január 02, 2012
Vágólapra másolva!

Gyengült a forint

Kevéssel kilenc óra előtt az euró 314,94 forintba került a devizapiacon, ekkor a frank árfolyama 259,30, a dolláré pedig 243,30 forint körül mozgott. 

10:05
január 02, 2012
Vágólapra másolva!

Egy svájci bank szerint extrém esetben lehetséges a magyar államcsőd

Az UBS svájci bank szerint hétfőn megjelent elemzésében az év meglepetésének tartaná az esetleges magyar államcsődöt. Az Equilor magyar brókercég piaci kommentárja szerint az UBS összeállította az idei évre vonatkozó extrém forgatókönyveit, amelyekben a magyar államcsőd mellett többek között helyett kapott az euró szárnyalása és az Európai Unió megszűnése is.

10:30
január 02, 2012
Vágólapra másolva!

Gyenge maradt a forint

Fél tízkor valamivel 315 forint alatt járt az euró, a frank jegyzése 259, a dollár árfolyama pedig 243,30 forint volt.

A Raiffeisen devizapiaci kommentárja szerint a múlt pénteken, az utolsó pillanatban elfogadott jegybanktörvény elfogadása után került lejtőre a forint, amelynek gyengüléséhez hozzájárulhatott az a pletyka, hogy az Európai Parlamentben vizsgálják Magyarország uniós szavazati jogának megvonását szankcióként.

"Az új jegybanktörvény sokban alkalmazkodott december során az európai elvárásokhoz, de maradtak kritikus pontok, amik konfliktust jelentenek. A konfliktus pedig nem segíti a idénre tervezett megállapodást a nemzetközi szervezetekkel, amit lassan mindenki elengedhetetlennek tart a kormányon kívül. Orbán Viktor egy interjúban meglebegtette, hogy e nélkül is meglesz Magyarország jövőre, és ezzel azért a befektetők egy jelentős része nem ért egyet. Annak ellenére, hogy közvetlen államcsőd-szituáció nincs, hogy egyre növekszik az ettől való félelem: a magyar CDS-felár tartósan 600 bázispont fölött található" - áll az elemzésben. A bank szakemberei szerint hétfőn alacsony lesz az aktivitás a piacon, mert az amerikai piacok zárva lesznek.

11:43
január 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az euró 310 fölé került

Háromnegyed 11-kor az euró 315,10, a svájci frank 258,90, a dollár 243,20 forintba került a devizapiacon.

15:25
január 02, 2012
Vágólapra másolva!

Faragott hátrányából a forint

Fél három előtt az euró jegyzése 314,30 forintnál tartott a devizapiacon. A frank ekkor 258,55, a dollárért 242,90 forintnál járt.

16:31
január 02, 2012
Vágólapra másolva!

Tovább csökkent a forint hátránya

Fél négy után 313,70 forinton jegyezték az eurót a devizapiacon. Az svájci frank árfolyama 258,20, a dolláré 242,60 forint körül mozgott.

17:37
január 02, 2012
Vágólapra másolva!

Nem mozdult a forint

Délután fél öt után pár perccel 313,81 forinton jegyezték az eurót. Egy dollárért 243, egy svájci frankért pedig 258,45 forintot kellett fizetni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!