A magyar gazdaság érdeke, hogy az eurót minél hamarabb bevezethesse - mondta Járai a közös valutával kapcsolatban. Azokban az országokban, ahol magasabb a munkabér és erősebb az árfolyam, ott modernebb szerkezetű ipar alakul ki, mint az olcsó munkabérű országokban, ezért a gazdaságnak stabil árfolyamra van szüksége.
Járai ugyanakkor elismerte, hogy jelenleg magas a kamatszint Magyarországon, de ezt a piac bizalmának elvesztésével, illetve csak lassú visszaszerzésével indokolta. A Pénzügyminisztérium és a jegybank kapcsolatát firtató kérdésre Járai Zsigmond elmondta, korrekt a két intézmény viszonya. Hozzátette azonban, hogy lényeges megítélésbeli különbség van a kormány mögött álló egyes tanácsadók, vállalati vezetők, gazdasági szakemberek és a jegybank között.
"A kormány mögött álló tanácsadók egy része szerint a forint folyamatos leértékelésével lehetne a versenyképességen javítani, ám a jegybank véleménye, hogy ez hosszú távon a versenyképességen sem javít, és az infláció felpörgéséhez vezetne, ami megengedhetetlen" - mondta Járai, hozzátéve: a viszonylag erős árfolyam nem fogja vissza a versenyképességet, főleg nem hosszú távon.
Konfliktusforrásnak nevezte a PM és az MNB között Járai Zsigmond a költségvetés deficitjére vonatkozó prognózisaik eltérő mértékét, ám hozzátette, hogy a probléma korábban nagyobb volt. "A PM 4,6 százalékos hiánycéljával szemben az MNB szerint a deficit eléri az idén a GDP 5,2-5,3 százalékát."