A Magyarországon jelenleg működő off-shore cégek főként finanszírozási és jogdíjbeszedési tevékenységet folytatnak. A kormány most úgy próbálja maradásra bírni ezeket a cégeket, hogy a társasági adóról szóló törvény módosításával a kapcsolt vállalatok a beszedett és a kifizetett kamatok közti különbség felét - pozitív szaldó esetén - leírhatják az adóalapból - mondta a Napi Gazdaságnak nyilatkozó szakértő.
A negatív kamatkülönbözet a tervek szerint ugyanakkor növelné az adóalapot. Ez ellen az intézkedés ellen tiltakoznak a külföldi tulajdonú cégek, mivel szerintük az alultőkésítettségi előírás amúgy is érvényben van, és az kimondja, hogy egy vállalatot nem lehet túlzott mértékben banki kölcsönökből finanszírozni.
A kamatkülönbözet 50 százalékának leírhatóságával a kormány azt próbálja elérni, hogy a külföldi cégek Magyarországról, magyar hitelekből finanszírozzák leányvállalataikat.
Ehhez kapcsolódik az az újonnan bevezetésre kerülő adókedvezmény is, amely a külföldi vállalatok számára lehetővé teszi, hogy a tőzsdei ügyletekből származó nyereség 50 százaléka szintén csökkentené az adóalapot. A kedvezmény a hazai tőkepiac fellendítését is elősegítheti.
Ugyancsak leírható lesz az adóalapból a jogdíjbevételek 50 százaléka, és ez a kedvezmény nemcsak a kapcsolt cégekre, hanem minden társaságra vonatkozik - írja a Napi Gazdaság.
(Üzleti Negyed)
Korábban:
Hazánk off-shore paradicsom maradna
(2002. október 3.)
Az off-shore cégek 19 milliárd forint adót fizettek
(2002. március 8.)