Egy múlt pénteki üzleti összejövetelen (melynek témája az volt, hogy az olimpiában rejlő gazdasági lehetőségeket hogyan használják ki) a helyettes pénzügyminiszter meglehetősen optimista hangulatban beszélt. Elmondása szerint a múlthoz képest most minden lehetséges erőfeszítést megtettek azért, hogy a befektetéseknek kedvezőbb körülményeket teremtsenek, és a vállalkozók előtt reményét fejezte ki arra nézve, hogy az erőfeszítéseknek meg is lesz az eredményük.
Ugyanakkor Petros Doukas beismerte, hogy az olimpiai számla - amelyet eredetileg 4,6 milliárd eurósra terveztek - biztosan több lesz, mint 7 milliárd euró. Más becslések szerint az eredetileg tervezett összeg duplája a reális adat.
Az már biztos, hogy javult Görögország közlekedési infrastruktúrája, és számos létesítmény is felépült. A különféle kivitelezések a helyi munkaerő szaktudását is növelték.
Montreal még fizeti a 76-os olimpia költségeit
Montreal az 1976-os olimpiát 2,1 milliárd dolláros hiánnyal zárta, melyet a helyi adókon keresztül még mindig fizetnek lakosai. Los Angeles volt az első helyszín (1984-ben), amely komoly profittal zárta az eseményt, és ez volt az első olimpia, melyet a magánszféra pénzelt.
Azóta mindegyik olimpiai rendezés nyereséget hozott, vagy legalábbis nullszaldós eredménnyel zárt.
Könnyen jön, könnyen megy
A következő olimpiák rendezőinek ügyesen fel kell becsülniük a költségeket. A 2012-es rendezésért versengők arra számítanak, hogy különféle beruházások révén a lepukkant városrészeket fejleszthetik, a kritikusok szerint azonban a pénzfelhasználásnak nem a sportlétesítmény-fejlesztés a legmegfelelőbb módja.
Sydneyben is kihasználatlanok a sportlétesítmények a 2000-es olimpia óta. Valószínűleg Athénban sem lesz könnyű vevőt vagy bérlőt találni a stadionoknak.
Az olimpia pozitív hatásait gyakran túlbecsülik. A várható előnyök (például turizmus fellendülése vagy a sportsikerek hatása) könnyen semmivé válhatnak. A fejlesztés során létrejött munkahelyek gyakran csak rövid-távúak, és az ország egyik részén fellendülő turizmus lehet, hogy az ország valamely más részéről vonja el a látogatókat.