A lapok példányszámcsökkenését nem követi az ebben a médiumban hirdetésekre elköltött pénz összegének mérséklődése. 2005-ben összesen több mint 52 milliárd forintot költöttek a hirdetők reklámokra a hazai folyóiratokban az előző éves 48 milliárd forint után - tudtuk meg a TNS Media Intelligence-től (a folyóiratok közé tartoznak a nem napi rendszerességgel megjelenő lapok, például műsorújságok, színes magazinok, a szaksajtó).
A napilapokban (ez az országosan, illetve vidéken megjelenő napilapokat jelenti) hirdetésekre elköltött összeg tavaly meghaladta az 53 milliárd forintot, ami közel 4 milliárd forinttal több az előző évesnél. Ez közel 8 százalékos növekedést jelent, 3,6 százalékos 2005-ös egész éves infláció mellett.
2005 negyedik negyedévében 16, 4 milliárd forintot tett ki a folyóiratoknál a hirdetési költések összege, ami 2,1 milliárd forinttal haladja meg az előző éveset. A napilapokban a tavalyi utolsó negyedben elköltött 16,2 milliárd forint is jelentős növekedést jelent az egy évvel korábbi 14,9 milliárd után.
Médiatípus | Év | Összesen adott évben | Október | November | December |
Folyóiratok | 2004 | 48 010 574 | 4 713 059 | 4 998 635 | 4 599 072 |
Folyóiratok | 2005 | 52 271 111 | 5 581 145 | 5 617 150 | 5 205 004 |
Napilapok | 2004 | 49 839 877 | 4 814 965 | 5 173 320 | 4 976 216 |
Napilapok | 2005 | 53 786 416 | 5 441 026 | 5 673 226 | 5 067 633 |
Az internetes reklámpiacot a TNS Media Intelligence 5,7 milliárd forintra becsüli a piaci szereplők jelentései alapján, és ennek mintegy 40 százaléka a bankok hirdetéseihez köthető. Ennek ellenére ennek a listának az élén három Magyar Telekom-cég áll, a T-Com, a T-Mobile és a T-Online összesen 665 millió forint költéssel.
1 millió 410 ezer internetező naponta
A hazai weboldalak látogatottságának egyre dinamikusabb növekedését jól jellemzi a Medián WebAudit által auditált weboldalak együttes forgalmának növekedése. A látogatók száma egyetlen év alatt 59 százalékkal, az oldalletöltéseké 88 százalékkal nőtt.
2005 negyedik negyedévében naponta átlagosan 1 millió 410 ezer látogató 83 millió oldalletöltését regisztrálta a rendszer. A statisztikák szerint a legnagyobb forgalmú napokon 1,76 millió látogató 98 millió hazai weboldalt nyitott meg.
A vezető hazai portálok látogatottsága dinamikus növekedést mutat. A napi látogatók száma egy év alatt az [origo] esetében 40 százalékkal emelkedett; egy átlagos napon 656 ezren keresték fel, míg az oldalletöltések száma 76 százalékos növekedést mutatva 24 millió volt naponta.
A Startlap oldalait naponta átlagosan 514 ezren tekintették meg, 55 százalékkal többen, mint egy évvel korábban, míg az oldalletöltések száma 125 százalékkal nőtt, meghaladva a napi 6 milliót. Az Index esetében a napi látogatók száma egy év alatt 53 százalékkal növekedve meghaladta a 335 ezret, az oldalletöltések száma pedig 8,4 millió volt, ami 89 százalékos növekedést jelent.
A szélessávú internet terjedésének köszönhetően a hazai látogatók egyre gyakrabban, egyre több időt töltenek a világhálón. 2005 utolsó negyedévében az otthoni internethasználók forgalma a hazai forgalomnövekedés átlagánál több mint 10 százalékkal gyorsabban nőtt. A munkaszüneti napokon a Medián WebAudit által auditált website-okon 71 százalékkal több látogató 99 százalékkal több oldalt töltött le, mint egy évvel korábban.
Az internet-forgalom növekedése 2006-ban várhatóan tovább erősödik majd, legalábbis erre utalnak a januári látogatottsági eredmények. Az új év első hónapjában a Medián WebAudit által mért oldalakon 15 százalékkal több látogató 23 százalékkal több oldalt töltött le, mint az óév utolsó hónapjában. A vezető portálok látogatóinak száma egyetlen hónap alatt jellemzően 16-18 százalékkal emelkedett, míg az oldalletöltés-értékek növekedése 18-21 százalék volt.