A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaSpanyolország-Magyarország

Nem nyúlt a kamathoz a monetáris tanács

Vágólapra másolva!
Változatlanul 6,25 százalékon hagyta az MNB irányadó alapkamatát a monetáris tanács. Az elmúlt hét rekordmélységeket hozó forintgyengülése miatt a legtöbb elemző kamatemelésre számított. A tanács az ülés utáni közleményében hangsúlyozta, hogy fő feladatának jelenleg a 3 százalékos inflációs cél elérését és megtartását tekinti. A monetáris tanács fokozatos kamatemelést irányzott elő közleményében. A hírre a forint a vártnál enyhébb mértékben kezdett gyengülni.
Vágólapra másolva!

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szeirnt most még elmaradhat a kamatemelés ugyanis a monetáris tanácson belül egyelőre erős a "galambok" pozíciója. (A galambok a békésebb, a héjják a radikálisabb embereket jelölik.) Ráadásul a FED 25 bázispontos kamatemelése az elmúlt hét végén valamelyest csökkentette a forintra nehezedő nyomást. Suppan szerint mindezek ellenére a kamatemelés elkerülhetetlen, 25 bázispont azonban csak rontaná a helyzetet. Mindenképpen forintellenes magatartásra utal a piacon, hogy a forint nem tud reagálni a jó hírekre. A Takarékbank elemzője szerint a soron következő kamatemelésen akár 75-100 bázisponttal is emelkedhet a Magyar Nemzeti Banki irányadó alapkamata.

Az OTP elemzői szerint a FED elmúlt heti kamatemelése csökkentette a nyomást a régiós valutákon, így a forinton is. Az OTP elemzői szerint a monetáris tanács hétfői ülésén nem határoz majd rendkívüli kamatemelésről, hanem kivár a három hét múlva esedékes rendes kamatdöntő tanácskozásig, és folytatja a kis lépésekben történő kamatemelést.

Kétesélyes a monetáris tanács hétfői ülése Nyeste Orsolya az Erste Bank elemzője szerint. Nyeste véleménye szerint a tanács kivár majd a három hét múlva esedékes kamatdöntő ülésig, akkor pedig minimum ötven ponttal emeli majd az irányadó alapkamatot. Az Erste elemzője az [origo]-nak elmondta: a forintpiacot valószínűleg a kamatemelés sem nyugtatja majd meg.

Nyeste Orsolya szerint a globális hangulatváltás mellett egyre erősödő régiós hatásokat lehet érezni a forint piacán, a kevésbé piacbarát szlovák és lengyel kormány, illetve a Csehországban instabilitást okozó politikai patthelyzet miatt. A kedvezőtlen hatásokat erősíti, hogy a piac továbbra sem fogadja el hitelesnek a kormány reformcsomagját.

Radikális, 150 bázispontos kamatemelést tartana szükségesnek Misik Sándor, a Hamilton tőzsdeügynökség üzletkötője. Misik szerint, amennyiben a tanács nem emeli legalább 7 százalék fölé az alapkamatot, a forint árfolyama tovább süllyed majd a piacon. A Hamilton üzletkötője az [origo]-nak elmondta: a török jegybank elmúlt heti kamatemelése sikeresen megnyugtatta a piacot. Az MNB számára is inkább a kamatemelés, mint az intervenció volna a megfelelő megoldás a forint megerősítéséhez.

Barsi Szabó Gergely, Giczi József

Alig változott a forint árfolyamahttp://www.klikkbank.hu/befektetes/20060703alig.htmlA forint gyenge maradt, kamatemelést vár a piac/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20060630aforint.htmlTovábbra is a sáv gyenge oldalán a forinthttp://www.klikkbank.hu/befektetes/20060630tovabbra.html
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!