Pál Árpád a BÉT új vezérigazgatója

Vágólapra másolva!
Pál Árpád közgazdász, egyetemi adjunktus tölti be október 1-jétől a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatói posztját - derül ki a tőzsde csütörtöki sajtótájékoztatójának sajtóanyagából.
Vágólapra másolva!

A korábbi vezérigazgató, Horváth Zsolt augusztus elején, hét év után mondott le posztjáról. Távozása után Mohai György vezérigazgató-helyettes megbízottként látta el a vezérigazgatói feladatokat.

Lemondása után az elmúlt hét évet értékelve, Horváth Zsolt elmondta: meghatározó időszak volt, hiszen ekkor vált részvénytársasággá a magyar tőzsde, és teljesen új kereskedési rendszert valósítottak meg ebben az időszakban. Fantasztikus hét év volt ez, mondta a távozó vezérigazgató, aki a jövőjéről egyelőre nem nyilatkozott. Elmondása szerint új munkaadója ezt nem teszi lehetővé, de annyit azért elárult, hogy a váltás mögött családi okok is meghúzodnak.

Mohai György, az ideiglenesen megbízott, új vezérigazgató akkor azt mondta: a BÉT vezetésében további változást nem terveznek, és azon lesznek, hogy a piac észre se vegye a cserét.

[origo]/MTI

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!