Az Egészségügyi Minisztérium gyógyszerpiacot érintő intézkedései nyomán a patikákban az év eleje óta folyamatosan csökken a forgalom. A nagyobb gyógyszertárak bevételkiesése akár a több millió forintot is elérheti havonta. Nagyobb ingadozást az egy-egy bejelentés hírére kitörő felvásárlási láz okoz, ám ez csak néhány napig, illetve a raktárkészletek erejéig tart.
Az egészségügyi reform első, jelentős lépéseként tudatos gyógyszerfogyasztásra próbálták ösztönözni a lakosságot, ennek érdekében jelentősen csökkentették a gyógyszerár-támogatási kulcsokat. Az eddigi 90 helyett 85, a 70 helyett 55, az 50 helyett 25 százalékot áll az egészségbiztosító.
A Magyar Gyógyszerész Kamara számításai szerint az eddig 90 százalékos támogatotti körbe tartozó medicinákért átlagosan 40 százalékkal kell többet fizetni, a korábbi 70 százalékosok 50 százalékkal drágulnak, míg az 50 százalékos támogatást élvezők ára ezután akár a régi duplája is lehet.
A Magyar Gyógyszerész Kamara elnöke úgy véli, az egészségügyi kormányzat a gyógyszerpiacot és az ágazat egészét "jégmezőre vitte". Horváth Tamás szerint az a legnagyobb probléma, hogy kiszámíthatatlanná és kapaszkodó nélkülivé vált az ellátás.
Ezekre a kiszámíthatatlan változásokra nem lehet felkészülni - hangoztatja a kamara vezetője, aki szerint az egészségügyi kormányzat nem, vagy nem megfelelően kommunikálja a gyógyszerellátásban várható változásokat a lakosság felé.
Példaként az állami ártámogatások lefaragását említette, amelynek következményét a betegek úgy értelmezhették, mintha a gyártó emelte volna az árakat, a valóságban viszont a gyógyszerkassza hiányát próbálják az emberekkel pótoltatni.