A Budapesti Értéktőzsde honlapján olvasható előterjesztés szerint az igazgatóság 2009. december 31-ig lenne jogosult alaptőke-emelést elhatározni és végrehajtani.
A tőkeemelés legmagasabb összege a közgyűlés napja és 2007. december 31. között névértéken nem haladhatja meg az 1,8 milliárd forintot, 2008-ban és 2009-ben pedig az előző év végi alaptőke 50 százalékát. Az econet.hu alaptőkéje jelenleg 2,85 milliárd forint.
A részvénykibocsátás legalacsonyabb árfolyama megegyezik a határozathozatalt megelőző 30 tőzsdei kereskedési napi záróárak forgalommal súlyozott átlagának 10 százalékkal csökkentett értékével, illetve a részvény névértékével.
A napirend szerint a közgyűlésen a társaság tevékenységi körének módosításáról és ehhez kapcsolódóan a cégnév megváltoztatásáról is döntenek a tulajdonosok. A társaság főtevékenysége vagyonkezelés lesz az eddigi szoftver-szaktanácsadás helyett, neve pedig econet.hu Média, Telekommunikációs és Vagyonkezelő Nyrt.-re változik.
Az igazgatóság a 2006. évi, 103,9 millió forint mérleg szerinti eredmény eredménytartalékba helyezését javasolja a közgyűlésnek.
Az econet.hu nemrég többségi tulajdont szerzett az Est-lapokat is kiadó EMG Médiacsoport Vagyonkezelő Kft.-ben, majd új érdekeltségén keresztül megvásárolta a Boomerang Reklám Kft. 100 százalékát, és ezzel meghatározó pozíciót szerzett a reklámpiacon is.