Továbbra is a sáveltörlés kiváltotta befektetői hangulatváltás áll az első helyen az okok között, de a kereskedők szerint a szerdai irányzat kialakulásában jelentős szerepe van a kedvező külső hatásoknak, a feltörekvő devizák erejének, a térségi devizák egymást erősítő jó szereplésének, az európai tőzsdék optimista nyitásának. A trendet támogatja az is, hogy az elért árfolyamszinten sokan érzik szükségét pozícióik zárásának, illetve sokan élnek devizahiteleik visszafizetésének lehetőségével - így a folyamat önmagát is erősíti.
A forint tovább erősödött a dollárral szemben is. Délelőtt 170,00 forinton is kereskedtek az amerikai devizával, míg tegnap még 173,45/55 forinton állt a dollár. Ehhez a forint általános erősödése mellett az is hozzájárul, hogy az euró árfolyama áttörte az 1,50 dolláros szintet.