Vágólapra másolva!
Az Európai Unió tagországainak pénzügyi és gazdasági válság elleni koordinációját bírálta Joaquín Almunia biztos egy keddi beszédében, egyúttal ismét sürgette, hogy a nyugati anyabankok segítsék az eurótérségen kívüli leányintézeteiket is.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlamentben rendezett szemináriumon felszólalva az Európai Bizottság pénzügyi felelőse úgy vélte, az uniós tagállamoknak "nehézséget okoz"ténylegesen összehangolni lépéseiket a válság leküzdése érdekében.

Közös célok és irányvonalak kialakítására a tagállamok vezetői mindig késznek mutatkoznak, de amikor tényleges koordinációról van szó, már nem annyira lelkesek - mondta Almunia. Megismételte egyúttal a brüsszeli bizottság azon álláspontját, hogy a nemzeti protekcionizmus nem válasz a válságra.

Újfent emlékeztetett a bizottságnak arra a véleményére is, hogy a kelet-európai térség országainál egyedi elbírálásra van szükség, nem lehet azonos gondokkal küzdő csoportként kezelni őket. Ezt rögzítette az EU-tagállamok vezetőinek múlt vasárnapi, kötetlen megbeszéléséről kiadott közös sajtónyilatkozat is.

Felsorolt a biztos számos olyan lépést, amelyet a nemzetközi közösség, azon belül az EU tett a kelet-európai országok segítéséért, beleértve a Lettországnak és Magyarországnak nyújtott támogatást, valamint nemzetközi bankok múlt héten bejelentett közös programját a pénzintézetek és cégek stabilizálására.

A brüsszeli bizottság az elmúlt hetekben többször sürgette a nyugat-európai országokat, hogy pénzintézeteik támogatásakor ne tegyék lehetővé a kelet-európai leánybankok megkülönböztetését. A nyugati bankok becslések szerint mintegy 1700 milliárd eurónyi beruházási és kölcsöntevékenységet folytattak keleten.

A keleti bankoknak nincsenek "mérgezett eszközeik", de a recesszió sújtja őket, magyarázta Almunia. - Kinek kell szükség esetén feltőkésíteni azokat a bankokat? Természetesen az anyabankjaik dolga ez! - mondta az EU pénzügyi biztosa. Almunia elismerte, hogy a lebegő árfolyamú valuták leértékelődése is kockázatot jelent a makrogazdasági stabilitásra.

Az EU-biztos arra is kitért, hogy rendelkezésre állnak azok az eszközök, amelyekkel segíteni tudnak olyan esetben is, ha az euróövezet valamelyik országa kerül súlyosabb pénzügyi helyzetbe. Nem kívánta ugyanakkor nyilvánosságra hozni, milyen eszközökre gondol.

Úgy vélekedett, hogy az euróövezet államai most élik át a válság mélypontját, és néhány hónap múlva remélhetőleg azt állapíthatják meg, hogy a legrosszabb már mögöttük van.

Előzőleg egy rádiónyilatkozatában a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szintén bírálta, hogy az EU nem képes közös választ találni a pénzügyi és gazdasági válságra, és ennek példájaként említette a vasárnapi EU-csúcstalálkozót. - Az európaiak nem a legjobb formájukat mutatták vasárnap, csaknem képtelenek voltak bármilyen közös megoldást találni - mondta az IMF vezetője, és a maga részéről is sürgette a bankok mérlegének megtisztítását.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!