Trichet szerint addig nincs esély a kilábalásra, ameddig a bankszektor nem működik megfelelően. A jegybankár a fenti nyilatkozattak egyértelműen az európai kormányzatok mellé állt, amelyek nem fogadták el azt az amerikai javaslatot, miszerint globális szintű élénkítő csomagra lenne szükség a válság leküzdéséhez.
Washington költségvetési élénkítésre 787 milliárd dollárt szavazott meg, Európában azonban összesen ennek csak mintegy felét szánnák válságkezelésre. A legtöbben Németországot szerették volna rávenni az államháztartási kiadások növelésére, hoyg az így teremtett kereslet révén megsegítse azokat a környékbeli országokat, amelyek nagy mértékben függenek a német beszállításoktól.
Az EKB-val szemben az volt az egyik elvárás, hogy a Fedhez hasonlóan kezdje el felvásárolni az állampapírokat, de Trichet ezt visszautasította.
A gazadsági visszaesés egész Európár érinteni fogja, az eurózónán belül pedig elsősorban Írország és Spanyolország helyzete tűnik nehéznek, de gondok lehetnek Olaszországgal és Görögországgal is.