A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 184,13 pontos emelkedéssel, 22 448,07 ponton nyitott pénteken. A legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest ez 0,83 százalékos erősödés. Egy óra elteltével, minimális kilengések után, 0,86 százalékos pluszban volt az index.
Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője még a nyitás előtt azt mondta az MTI-nek, békés napra számít pénteken a nemzetközi piacok alakulása miatt. Elképzelhetőnek tartja, hogy az OTP-ben már megjelennek a vevők az elmúlt hat napban mutatkozó eladói nyomás után. Megjegyezte, a forint piacán nem látszik az elmúlt napok rossz hangulata: az euró ismét 280 forint alatt van.
A CIB Bank elemzői emlékeztetnek arra, hogy pénteken teszik közzé a piacokat is megmozgató német, francia és euróövezeti második negyedévi GDP-adatokat, melyek a várakozások szerint növekvő gazdasági dinamikát mutatnak. Az elemzők azonban az év hátralévő részében már lassulást valószínűsítenek.
A BUX 16,70 pontos, 0,08 százalékos emelkedéssel, 22 263,94 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 21,5 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a gyengülő OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.