Zárolták egy gazdag görög külföldi számláit

Vágólapra másolva!
A görög kormány zároltatta egy gazdag vállalkozó külföldi bankszámláit, hogy hozzájusson a szerinte az államnak járó pénzhez. A görög segélycsomagba beszálló országok régóta szorgalmazták az ilyen lépéseket.
Vágólapra másolva!

A gazdasági és pénzügyi válság kitörése óta Athén először zárolt külföldi bankszámlát. Az érintett vállalkozó a vegyipari szektorban gazdagodott meg, majd néhány év múlva egy kereskedelmi bank igazgatótanácsának elnöke és főrészvényese lett. Három svájci bankszámláján 158 millió euró van - írta pénteken a Süddeutsche Zeitung.

A görög jegybank vizsgálata kiderítette, hogy a vállalkozó és további üzletemberek az utóbbi években 700 millió eurót menekítettek ki külföldre. Nagyvállalatok és gazdag görögök eszerint legalább 50 milliárd euróval tartoznak a görög államnak. Januári sajtójelentések arról számoltak be, hogy a drachma visszatérésétől rettegő gazdag görögök a válság kezdete óta mintegy 200 milliárd eurót utaltak át külföldi bankszámlákra.

A nemzetközi hitelező csoport a hét elején hagyta jóvá a Görögországnak szóló második pénzügyi mentőcsomagot, amelynek értéke 130 milliárd euró. A tavalyi első hitelcsomag 110 milliárd euróval sietett az államcsőd rémével szembenéző Athén segítségére.

A mentőcsomaghoz anyagi eszközökkel hozzájáruló államok vezető politikusai hetek óta szorgalmazzák, hogy a görög kormány mindaddig zárolja a tehetős emberek vagyonát, amíg az utóbbiak nem fizetik ki az állammal szembeni tartozásaikat. Legutóbb Sigmar Gabriel, a Német Szociáldemokrata Párt elnöke küldött ilyen értelmű felszólítást Athénnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!