Nagyobb lehet a tervezettnél a hiány
3,25 százalékot is elérheti 2013-ban a költségvetési hiány nagysága Magyarországon a Nemzetközi Valutaalap prognózisa szerint, ami a kormány 2,7 százalékos célját jócskán túlszárnyalhatja. Az IMF 2014-re és 2015-re is pesszimistább, a kalkulációik szerint mindkét évben meghaladja a költségvetési deficit a 3 százalékot.
Az IMF úgy véli, a gazdaságpolitikában változásra van szükség ahhoz, hogy fenntartható pályára kerüljön Magyarország, illetve, hogy beinduljon a gazdasági növekedés.
A Magyar Nemzeti Bank öt egymást követő ülésen csökkentette az alapkamatot, mely még így is a legmagasabb szinten van az Európai Unióban. Az IMF szerint az 5,75 százalékon álló alapkamat további vágását viszont alaposan meg kell fontolnia a monetáris tanácsnak. Holnap az MNB kamatdöntő ülést tart, ahol a Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint 5,5 százalékra csökkenhet a jegybanki alapkamat nagysága.
Az Európai Unió is kifejtette véleményét Magyarországról. Az Európai Bizottság aggodalmát fejezte ki a Magyarország potenciális növekedési lehetőségeivel kapcsolatban, mely régiós viszonylatban is gyengének számít.
Az EU és az IMF delegáljtai két héten keresztül tartózkodtak Magyarországon országelemzés céljából.
Reagált a minisztérium is
A Nemzetgazdasági Minisztérium szinte azonnal reagált az EU és az IMF közleményeire. A minisztérium úgy véli, a költségvetési konszolidáció fenntartható és mindenféle kritikát külső kritikát elhárítanak. A kormány lépései a tárca szerint elegendők a 3 százalék alatti hiánycél tartásához.
300-nál is járt a forint
A déli órákban gyengülő pályára állt a forint, mely 300-as szint közelébe lendült néhány perc leforgása alatt. A szintet nem sikerült tartósan átütni, ami után a hazai fizetőeszköz némi erősödést mutatott az euróval szemben. A gyengülés hátterében akár technikai tényezők is állhatnak, elképzelhető, hogy néhány stop-loss megbízás aktivizálódott és emiatt ugrott 300 közelébe a forint.
Euróforint napon belüli grafikon
A forint ma együtt mozgott a zlotyval, mindkét régiós deviza gyengült az euró ellenében.