Erős számok, csökkenő árfolyam
Nem lett túl fényes a Nike május 31-én záródó negyedéves gyorsjelentése, hiába sikerült ugyanis meghaladni a főbb számok tekintetében a várakozásokat, a háttérben zajló folyamatok, és a jövőre vonatkozó vártnál gyengébb előrejelzések aggodalomra adnak okot. Ezek miatt a részvény piaczárás után egyből egy százalékos mínuszt halmozott fel.
Ázsia húzza le az árbevételt
Bár az árbevétel meghaladta a várakozásokat, valamint az előző év azonos időszakában elért adaton is túltett, hosszabb távon egy igen kedvezőtlen trend rajzolódik ki a bevételek alakulásában. Közel két éve ugyanis még évi 16-17 százalékos bővülést is képes volt felmutatni a sportszergyártó, azóta azonban folyamatosan csökken a növekedés üteme.
A háttérben az általános visszaesés mellett más ok is található, nevezetesen, hogy a távol-keleti piacon már nem képes produkálni azt a növekedési ütemet a vállalat, amit korábban. Egy évvel ezelőtt pedig markáns fordulatnak lehettünk tanúi, a korábbi nagy potenciállal kecsegtető kínai és japán piacok ugyanis már jóval alacsonyabb növekedési ütemet tudnak elérni, mint az amerikai piac. Sőt, a helyzet odáig fajult, hogy a Nike egyenesen visszaesésről számol be az ázsiai országokban, és bár az elmúlt negyedévben valamelyest sikerült csökkenteni ennek mértékét, továbbra sem tud bővülni az érintett piacokon.
Mit hozhat a jövő?
Az pedig már csak hab a tortán, hogy hiába vár a Nike közel kétszámjegyű bővülést a következő üzleti évére, a június-novemberi időszakra vonatkozó rendelések egyelőre csak 8 százalékos emelkedést mutatnak, holott az elemzők 8,8 százalékra számítottak. Bár a jelenlegi növekedési ütemhez képest ez kedvezőnek számít, az valószínűsíthető, hogy a Nike árfolyamában feltehetőleg inkább a 8,8 százalékos növekedési ütem tükröződött az utóbbi hetekben, nem csoda, ha az ehhez képest alacsonyabb bővülést negatív jelként értelmezi a piac.
Valamelyest viszont pozitívumnak számít, hogy a bruttó margin egyre kedvezőbben alakul az utóbbi időben. Ha az előző évhez képest vizsgáljuk, akkor 110 bázispontos emelkedést láthatunk, ami a jövedelmezőség és profitabilitás szempontjából fontos jelzéssel bír a befektetők számára. Az előrejelzéseket illetően pedig további 50 bázispontos emelkedést érhet el a cég, akár az elmúlt időkben látott áremelésekkel, akár pedig a különböző beszerzési rendszerek javításával.
Az előbbiek függvényében a kereskedés utáni órákban kissé megcsúszott a Nike árfolyama, a 62,3 dolláros záróárhoz képest először még 64 dollár fölé is benézett a papír, majd onnan csúszott vissza egészen 61 dollárig.
A Nike árfolyama (NYSE)