Növelte részesedését a Sonyban a Daniel Loeb milliárdos által vezetett Third Point hedge fund. A Third Point kezében tulajdoni hányada ezzel közel 7 százalékra nőtt, amivel az egyik legnagyobb tulajdonos a társaságban. A Sony egyébként június 20-án tartja éves közgyűlését, ahol terítékre kerül Loeb korábbi felvetése is, hogy a japán vállalat leválaszthatná szórakoztatóipari üzletágát. A nagytulajdonos szerint érdemes lenne tőzsdére vinni a szórakoztató egység 20 százalékát, amit így nem hátráltatna tovább a Sony régóta szenvedő elektronikai üzletága.
Valószínűtlen, hogy Loeb ajánlatát a tervezett IPO-ról túl hamar elfogadnák, nyilatkozta a tokiói Mito Securities elemzője a Bloombergnek. Hozzátette, hogy a Sony korábban úgy nyilatkozott, hogy nem szeretne megválni nyereséges üzletágától, bár igaz, hogy a közgyűlésen az igazgatótanács is meg fog újulni, ez pedig változtathat a társaság hozzáállásán.
A szórakoztató egység egyike a cég három kulcs oszlopának, amire a társaság építhet, és ezeket együtt kell tartani, nyilatkozta a Sony vezérigazgatója, Kazuo Hirai a Nikkei üzleti újságnak múlthéten.
A mozifilmeket is gyártó, a zeneiparral és a televíziós üzletággal foglalkozó egység kiválása után a cég pedig jobban koncentrálhatna elektronikai üzletágának újraélesztésére. Az utóbbi időben láthatóak is jelek a feltámadásra, hiszen például a cég idén márciusban záródó üzleti évében 5 év után először ért el profitot. (Igaz, hogy az elsősorban a különböző eszközeladásoknak volt köszönhető.)
A Sony japán okostelefon piaci részesedése a mostani hónapban 3 éves csúcsra növekedett, amivel sikerült növelnie előnyét az Apple-lel szemben. Ezt a jól fogyó új Xperia modellek, illetve az értékesítéseik során alkalmazott árkedvezmények segítettek. Nem régen rukkolt elő a társaság új vízálló tabletjével, ami szintén lökést adhat a cégnek. De új Play Station 4 konzoljára is több megrendelést kötött a cég, mint azt korábban várták. A PS4-et azért is szerethetik majd, mert az Xbox-hoz képest körülbelül 100 dollárral kevesebbe kerül.
A Sony múlt hónapban 16 százalékos profitnövekedést jósolt az áprilisban kezdődő üzleti évére, főként a költségcsökkentési lépések, az eszközeladások és a gyengébb jen pozitív hatása miatt. Emellett a cég idén már a TV üzletágától is nyereséget vár, azok után, hogy 2004 óta közel 8,5 milliárd dolláros veszteséget halmozott fel.
A Sony több mint 4 százalékkal emelkedett kedden a tokiói kereskedésben a hírek hatására. Idén pedig már több mint duplázódott az árfolyam a gyengülő jen és a japán részvénypiaci rali következtében, még a május vége óta látott korrekciót is figyelembe véve.
A Sony árfolyama (Tokió)