A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl

Képtelenek emelkedni a piacok

Vágólapra másolva!
Sem Amerikában, sem Ázsiában nem tudnak emelkedni a piacok, a japán tőzsde 0,4 százalékos mínuszban zárt ma, míg tegnap az amerikai vezető indexek mutattak be egy százalék körüli mínuszokat. Közben a Google bejelentette, hogy megszerezte a Waze térképszoftver-gyártó céget, melynek pontos vételi árát nem hozta nyilvánosságra a vállalat. Európában a gyenge nemzetközi hangulat hatására 0,2-0,3 százalékos mínuszokkal indulhat a kereskedés.
Vágólapra másolva!

A Google szerezte meg a Waze-t

Megvásárolja a Google az izraeli térképszoftver-gyártó Waze nevű céget. Korábban is hírbe hozták már a két céget, ráadásul a Google-nek sikerült a Waze-t szintén felvásárolni szándékozó Facebookot is. Hivatalos felvásárlási árat nem tettek közzé, de a Bloomberg információi szerint nagyjából 1,1 milliárd dollárt adhatott a Google a cégért.

Pocsék napon vannak túl az amerikai piacok, a főbb indexek 0,8-1,1 százalékos mínuszokat hoztak össze. Felülteljesítő volt viszont a Dow Jones index, mely "csupán" 0,8 százalékot veszített értékéből.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

Ennek függvényében nem meglepő, hogy egyetlen egy S&P 500 szektor sem tudott a pozitív tartományban zárni. Leginkább az alapvető fogyasztási javakat gyártó termékeket gyártó vállalatok teljesítettek jól, melyek árfolyama átlagosan 0,3 százalékkal esett csupán. A pénzügyi cégek papírjai viszont rosszul teljesítettek, az árfolyam itt 1,7 százalékos mínuszt ért el.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

A Softbank szerezheti meg a Sprint Nextel 78 százalékos részesedését 21,6 milliárd dollárért, mivel a Sprint speciális bizottsága befejezte a tárgyalást a Dish Network nevű céggel, aki vélhetően nem tesz ellenajánlatot a részesedésre.

19 százalékkal csökkent május során Kínában a Yum! Brands legalább egy éve nyitva lévő üzleteiben, mely egybevág az elemzői konszenzussal. A KFC értékesítése a madárinfluenza miatti félelmek révén 25 százalékot zuhant. A részvény piaczárás után 1,7 százalékot esett.

Átrendezte némileg a feltörekvő és a fejlett piaci besorolást az MSCI. A világ egyik legmeghatározóbb indexszolgáltatója a Katart és az Egyesült Arab Emirátusokat felvette a fejlődő piacok közé, míg Görögországot a fejlett kategóriából fejlődőbe helyezte át. Az MSCI Dél-Koreát és Tajvant is a feltörekvő kategóriában hagyta, de a kínai "A" részvényeket elképzelhető, hogy a jövőben ugyanide fogja besorolni.

Tartós a rossz hangulat Ázsiában is

Minimális gyengélkedést mutatott csak a japán Nikkei ma, 0,4 százalékkal esett vissza az index értéke. A többi ázsiai piacon sincs nagy szárnyalás, a KOSPI 0,6, míg az ausztrál index 0,7 százalékkal esik vissza. A gyengélkedésből kimarad a kínai tőzsde, ami már második napja tart zárva ünnep miatt.

Forrás: Origo
Forrás: Origo

8,8 százalékkal zuhant havi szinten Japánban a gépipari megrendelések mennyisége április során, a várt 8,1 százalékos csökkenéssel és az előző havi 14,2 százalékos növekedéssel szemben.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!