„Nagyon nyitott, segítőkész a londoni program minden résztvevője, rengeteg ötletet, tanácsot kaptunk, amelyek mind a fejlődésünket szolgálják” - mondta Kovach Anton, a ShiwaForce.com vezetője a napokban lezajlott sikeres londoni bemutatkozás után. A Karma fejlesztőinek egyébként összesen négy előadásra kell felkészülniük, amelyek közül a napokban megrendezett prezentáció volt az első.
A Bloomberg szakértői azért választották ki a Karma Platformot, mert a divatos startupok között viszonylag kevés az átgondolt, valós felhasználói igényeket kielégítő üzleti alkalmazás, valamint kifejezetten szimpatikus volt a befektetői fórum szervezőinek a csapat proaktív szemlélete.
A Karma londoni sikerét egyébként korábban hazai startup versenyen elért eredmények is megelőzték. A mostani fejlemények azonban még ehhez képest is hatalmas előrelépést jelentenek, hiszen a Bloomberg Tradebook, a nemzetközi üzleti élet egyik legfontosabb, innovatív technológiákkal foglalkozó szereplője. A Bloomberg befektetési szakemberei az Inveast eseményen figyeltek fel a ShiwaForce.com által fejlesztett platformra. A rendezvény után megkeresték a céget és arra bíztatták, hogy pályázzanak az idén először megrendezésre kerülő egyéves, GROW befektetői fórumban való részvételre. A fórum elsődleges célja, hogy a bejutott cégek komoly befektetők segítségével léphessenek ki a nemzetközi piacokra.
A program keretében a részt vevő tíz projekt a következő egy évben, négy fázisban, közösen megállapított mérföldköveket teljesít, és az egyes alkalmakon bemutatja az elért eredményeit. A befektetők végigkövetik a tíz startup következő évét, folyamatosan figyelik a résztvevők eredményeit, segítik őket a fejlődésben. Ez mindkét fél részére előnyös tapasztalatokat hoz és a folyamat végén arra is lehetőség van, hosszú távú együttműködések szülessenek.
A londoni befektetői fórum lehetőségei mellett a Karma a nemzetközi terjeszkedéséhez egy eddig itthon szokatlan modell, a crowdsourcing mellett döntött. Hamarosan a legnagyobb közösségi finanszírozási oldalon - a Kickstarteren - futtatják meg a Karma Platform első nagy támogatói kampányát.
Ha minden a tulajdonosok várakozásai szerint alakul, a Karma így nagyon gyorsan bejuthat a nemzetközi médiába, illetve ezzel egyidejűleg megszerezheti azt a népszerűséget és felhasználói tábort, amely segítségével a tengerentúli felhasználók széles tömegeit hódíthatja meg. A kampány egyúttal visszajelzéseket és tapasztalatokat is ad arról, hogy miként reagál az amerikai piac a termékre, el lehet-e juttatni a projekt üzenetét az amerikai felhasználókhoz.