Gyengén muzsikált a hazai tőzsde
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/HretfMZAyDxRuBrGP8SHRLbuqFKNeB95dPvnWIptzDw/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RlYTFjNTBhOWZlMTRkODA5YjgyZTRkNGRiOWVkYTZk.webp)
Visszalökték a Molt
Lemaradó volt ma a BUX, egy rövid időszakot leszámítva szinte egész nap a negatív tartományban időzött. Ráadásul rendkívül gyenge volt a forgalom a parketten, a befektetők csak 3,5 milliárd forintot forgattak meg ma.
A főbb papírok közül csupán a Richter tudott minimális emelkedést felmutatni. A Mol tegnapi menetelését egy 1,5 százalékos mínusszal korrigálta, annak ellenére, hogy a Brent olaj ára továbbra is 116 dollár körül ingadozik. Bár igaz, hogy ma a többi európai olajcég sem brillírozik. Az OTP 0,7 százalékos csökkenéssel zárt, míg a Magyar Telekom 0,6 százalékos mínuszban állapodott meg.
Kifejezetten jól ment ma a Graphisoft Parknak, miután a vállalat peren kívüli egyezséget kötött volt bérlőjével. Ennek következtében pedig a menedzsment megemelte idei profitvárakozásait. Az árfolyam ezzel tavaly május után tudott újra az 1000 forintos szint fölé emelkedni.
A Graphisoft Park árfolyama
A forint ma alig mozdult a kereskedés során, az euró ellenében továbbra is 301 közelében tartózkodik az árfolyam, bár kora délután lenézett egészen 300,2 közelébe is.
EUR/HUF árfolyam
Széttépték a Vodafone-t
Európában mérsékelt optimizmus uralkodik, az élmezőnyben van a londoni börze is, amit a Vodafone segít több mint 7 százalékos menetelésével. Azt követően lőtt ki az árfolyam, hogy a brit cégtől is megerősítették, újra egyeztetnek a Verizon Communications-szel közös leányuk a Verizon Wireless jövőjéről. A vételár a 130 milliárd dollárt is elérheti. A New York-i börzén a Verizon részvényei is emelkednek közel 4 százalékkal.
A Vodafone árfolyama (London)
A vezető indexek közül még az olasz áll igen jól 1 százalékhoz közeli emelkedésével, de a francia parkett is 0,6, míg a német 0,4 százalékkal halad felfelé.
Jól szerepel a francia Carrefour is, több mint 3,5 százalékos pluszával, miután a ma reggel megjelenő gyorsjelentésében a profitabilitás javulásáról számolt be a világ második számú élelmiszer kiskereskedelmi áruházlánca.
A Carrefour árfolyama (Párizs)
Elhagyja a Renault autógyártót a cég ügyvezető igazgatója a társaságot. A bejelentés után hirtelen 4 százalékot esett napon belül a vállalat részvénye, ezt azonban hamar le is dolgozta és most már újra pár tizedes emelkedésben áll.
Jobban nőtt az amerikai gazdság
Erős GDP-adat segíti a tőzsdéket a tengerentúlon, a Dow Jones 0,5, az S&P 500 0,6, míg a Nasdaq 1 százalékos pluszban mozog.
2,5 százalékkal bővült ugyanis a második negyedévben évesített szinten az amerikai gazdaság a második olvasat szerint. Az előző 1,7 százalékos bővülésről szóló adatot felfelé korrigálták, amivel a várakozásokban szereplő 2,2 százalékos növekedést is túl tudták szárnyalni.
Minimálisan jobb lett a ma megjelenő munkaerőpiaci adat, ugyanis 6 ezer fővel 331 ezer főre esett a heti munkanélküli segélykérelmek száma az előző héten, míg az elemzők ezer fővel kisebb csökkenést vártak.
Lejjebb áll tegnapi záróárhoz képest a WTI olaj, árfolyama 110 dollár alatt mozog, eközben a Brent 116 dollár alatt mocorog. Azért nem látni nagyobb elmozdulást egyik irányba sem, mivel jelenleg még nem derült ki pontosan, hogy milyen formában avatkozna be az USA a szíriai konfliktusba, és azt mikor tennék meg.
A Brent típusú kőolaj árfolyama (dollár/hordó)