Több százra tehető azoknak az autóbuszoknak a száma, amelyek cserére szorulnak a hazai Volán társaságoknál. Az erre szolgáló csereprogram terve már elkészült és a kormány előtt van - mondta Hegmanné Nemes Sára, az NFM államtitkára egy keddi eseményen.
A nemzeti autóbuszprogram megvalósításához a Volánok számára a Magyar Fejlesztési Bank nyújt hitelt, ami mellett saját bevételeikből és a közösségi közlekedés számára biztosított állami támogatásból teremthetik elő a gépjármű-vásárlásokhoz szükséges anyagiakat a társaságok. A 2014-es induláshoz gyakorlatilag már csak a rajtpisztoly dörrenése hiányzik, miután az állam többségi tulajdonában lévő Rába már ezügyben együttműködési megállapodást kötött a Volvóval.
A Rába és a Volvo eddig közösen három tenderen is diadalmaskodni tudtak. Egyrészt 61 darab csuklós autóbusz szállításáról írtak alá megállapodást a Volánbusz Zrt.-vel, másrészt a Tüke Busz Zrt.-nek 5 darab csuklós buszt szállíthat a duó. Ezen kívül pedig 5 darab S91-es típusú midibusz szállítására kapott megrendelést a Rába a svéd Vinga Bus-tól.
A Rába korábban úgy kalkulált, hogy az együttműködés éves szinten 15-20 milliárd forintos új piacot jelent, ami egyáltalán nem elhanyagolható a cég éves 42 milliárd forintos bevételéhez képest. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a futómű üzletág eddig is a Rába fókuszterületének számított, amin nem mellesleg a legnagyobb profitmarzsot tudja elérni.