Nagyot ugrott kedden piaczárás után a MasterCard árfolyama, ugyanis a cég közölte, hogy 83 százalékkal növeli meg negyedéves osztalékkifizetését, valamint tizedeli részvényét, amivel akár több befektető számára teheti vonzóvá a papírokat.
Tegnap piaczárást követően 4,8 százalékos emelkedéssel 800 dollárra ugrott a MasterCard árfolyama.
A cég ugyanis bejelentette, hogy 1,1 dollárra növeli negyedéves osztalék kifizetését, valamint 3,5 milliárd dolláros saját részvény visszavásárlást is véghez visz.
A társaság 10-1 arányban feldarabolja a részvényeit. Azok a befektetők, akiknek január kilencedikén lesz egy MasterCard részvényük, január 21-én kapnak kilenc másik részvényt is, írja a Wall Street Journal. Ez pedig akár növelheti az érdeklődést a cég részvényei iránt. Hiszen több kisbefektető kezdheti el vásárolni a papírokat.
A MasterCard árfolyama (NYSE) Forrás: Bloomberg, Investor.hu
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!