Érdekes helyen fordult a forint
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/MAI8up-idntyN2XjjNs1RGhieMYJCRGoufi6E4YRkoY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ExNTczNDYzY2Q1MTQyMzhiMDIwZTllZTFiNjI0MGJh.webp)
Rossz a hangulat a világ tőzsdéin, pontosabban az elmúlt hetek-hónapok nagy eufóriája után ma egy kisebb megálló, szusszanás jelei mutatkoznak. Ez tehát az adottságnak mondható külső környezet, amiben a forint sem tud duhajkodni, a 298-as szintre gyengült az euróval szemben. A mozgásban nincs semmi különös, hiszen az egy forintos elmozdulás egyáltalán nem az, amitől hátast kéne dobnunk.
Az viszont sokkal érdekesebb, hogy honnan pattant megint felfele az árfolyam. Ha a grafikonon berajzoljuk a 2012. szeptember óta tartó emelkedő trendvonalat (ahonnan a mostanival együtt már ötször sikerült elrugaszkodni), akkor jól láthatjuk, hogy megint a fontos támasz közeléből fordult a széljárás a forint piacán.
Messzemenő következtetéseket azért pusztán ebből ne vonjunk le, de azért ha hiszünk a technikai jelzéseknek, akkor innen egészen akár a 303-as szintekig is gyengülhet majd a következő napokban. A legközelebbi ellenállások ugyanis ott tartózkodnak, márpedig az elmúlt hónapokban a forint előszeretettel pattogott támasz és ellenállás között, érintve mindkét végletet.