WAL-MART (NYSE): Sorakoznak a fehér katonák
Remek formában a Wal-Mart az utóbbi napokban, az árfolyam ötödik egymás utáni napon mutatott be szép emelkedést.
Ezzel a két hónapja tartó csökkenő trendvonalat is áttörte az árfolyam, így nagyobb tér nyílhat meg az emelkedés előtt.
Segítheti ezt a mozgóátlagok áttörése is, mivel mind az 50 napos, mind pedig a 200 napos mozgóátlagot maga mögött hagyta a Wal-Mart.
Az indikátorok sem festenek rosszul, az RSI egyelőre nem mutat túlvettséget, és az MACD-ben is lehetett látni egy vételi jelzést pár nappal korábban.
Rövid távon így a 80 dolláros szintet is megcélozhatja az árfolyam, ami a lokális csúcsot jelentené. Ezzel együtt, ha kisebb korrekcióra kerülne sor, akkor a mozgóátlagok alatt (76,5 dollár) már érdemes lehet veszteségvágó megbízást alkalmazni.
A heti grafikon alapján is indokolt lehet a 80 dollár, ami egy hosszú ideje tartó ellenállást jelent az árfolyam számára.
Ugyanakkor még ennél is nagyobb emelkedés jöhet, amennyiben sikerül kitörnie az árfolyamnak az emelkedő háromszögből. A háromszög magassága alapján akár a 90 dollár közeli szintekhez is eljuthat a jövőben a Wal-Mart.
COSTCO (NYSE): Mozgóátlagokról pattanna
Jól teljesít a kiskereskedelmi cégek közül a Costco árfolyama is az utóbbi napokban, 115 dollárról egészen 118 dollárig jutott.
Nem csak az emelkedő trendvonalról való felpattanás, hanem az 50, illetve 200 napos mozgóátlag áttörése is optimizmusra adhat okot.
Az MACD közben vételi jelzéssel erősítette meg az emelkedést, miközben az RSI indikátor 63,5-ös értékével még messze van a túlvett zónától.
A 118,3 dolláros lokális csúcs szinte már teljesült is, ám ennek végleges áttörésére még valamelyest várni kell.
Ebben az esetben viszont komoly tér nyílhat az emelkedés előtt, miután a heti grafikon alapján a következő cél a 125,8 dolláros történelmi csúcs lehet.
Az egy éve tartó emelkedő trendvonal is töretlen, és a 76,4 százalékos Fibonacci szintről pattanhat fel, miután korábban még a 61,8 százalékig esett a történelmi csúcs után. Az emelkedés így a heti grafikon alapján is reális forgatókönyvnek tűnik.
A technikai elemzés csütörtök kora délután készült. A csütörtöki kereskedést a Wal-Mart végul 0,2 százalékos mínuszban zárta, míg a Costco 0,1 százalékos pluszban.