Rogán: Be kell reteszelni az ország ajtaját
![Ötpárti egyeztetés a terrorellenes fellépésről](https://cdn.origo.hu/2023/12/5W0wp2xVuFB8lMbnnZmh_Hs0WQ7Q0v5Y9xDyro9ZcLI/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NmZDM5Njc5NzE3NDQ4MTE4MmJmN2Y4MGQ4OTQ1NmNi.webp)
Rogán Antal a köztévében elmondta, a frakcióülés első napján Orbán Viktor meghatározta a következő három és fél év legfontosabb feladatát, azaz, hogy a bérből és fizetésből élők anyagi helyzetén javítsanak.
Erre úgy kell törekedni, hogy lehetőség szerint munkából minél többen és minél jobban tudjanak megélni. Hozzátette, a kormányzás elmúlt években képviselt céljait fenntartják: segély helyett munkát kell adni az embereknek, és törekedni kell a teljes foglalkoztatottság megvalósítására.
Minden körülmények között meg kell védeni a rezsicsökkentést, egyrészt az Európai Unió azon törekvéseivel szemben, melyek megakadályoznák az irányított energiaárakat, másrészt gondoskodni kell arról, hogy elegendő és olcsó gáz jusson Magyarországra a következő években is – mondta Rogán Antal.
A frakcióvezető szerint az adósrabszolgaságtól sikerült az embereket megvédeni, de ezt a munkát be kell fejezni, és végig kell vinni a bankok elszámoltatását. A kormányfő a frakcióülésen fontosnak nevezte, hogy féken kell tartani az árakat.
Rogán Antal a közrádióban is beszámolt a tanácskozás első napjáról, amelyen fontos szerepet kapott a megélhetési bevándorlás kérdése. Azt Orbán Viktor szerint nullára kell szorítani, úgy fogalmazott:
„be kell reteszelni Magyarország ajtaját”
egyetlen megélhetési bevándorlóra sincs szükség. Ma ezt a magyar jogszabályok nem teszik lehetővé, ezért erre kifejezetten törekedni kell törvényi változtatásokkal is, és nem szabad várni az Európai Unióra – mondta a Fidesz frakcióvezetője. Oroszország kapcsán elhangzott, onnan érkezik a gázellátás, és a rezsicsökkentést akkor tudják megvédeni, ha a gáz olcsó marad.