Mindenkinek már a könyökén jön ki, hogy rohanó világunkban a változás az egyetlen, ami állandó, hogy ne stresszeljünk, a jelenben éljünk, közben tervezzünk tudatosan, de járt utat a járatlanra ne cseréljük, és még sorolhatnánk a közhelyeket. Amellett, hogy a felsoroltak sok esetben teljesen ellentmondásosak, nincs „tuti tipp", hogy a változásokat és az ezzel járó stresszt, történéseket hogyan kezeljük. Sok okos szakirodalom foglalkozik a fenti témákkal, de átültetjük azokat a saját életünkbe? Vannak körülöttünk olyanok, akikkel mindezt meg tudjuk beszélni? Létezik olyan közösség, ahol tapasztalatokat lehet cserélni, és kötetlen beszélgetés közben ráeszmélhetünk a megoldásra? Arra a megoldásra, ami nálunk, a saját életünkben működőképes?
A változásnak vannak jelei, de ezeket többnyire csak utólag vesszük észre, hogy valójában már egy ideje elkezdődött. A legelső jel csak egy érzés, hogy valami nincs rendben, ami most van, az nem jó, vagy nem elég. Ilyenkor még általában nem tudjuk, hogy mit is szeretnénk, ezért
érdemes azt megnézni először, hogy mit nem szeretnénk. Ez már önmagában segít abban, hogy kitaláljuk merre tovább.
De szélsőséges esetben van, hogy külső tényezők figyelmeztetnek arra, hogy nincs rendben valami. Betegség, vagy egy figyelmetlenségből lett baleset. Ha folyamatosan figyeljük, és értékeljük magunkat, akkor még ezek a szélsőséges jelek előtt tudunk váltani.
Általában csak akkor váltunk, amikor már nagyon fáj a jelen állapot. Mert a váltás, a „fejest ugrunk az ismeretlenbe" minden esetben kilök minket a komfortzónánkból. Ami cseppet sem kellemes, sok stresszel jár, és csak a bizonytalanság a biztos.
Még egy dolog, ami már a csapból folyik: kezeljük a stresszt. Ennél talán a legfontosabb, hogy észrevegyük, hogy stressz van az életünkben. A mozgás fontos, mert tényleg sokat segít a levezetésben, de önmagában még nem elég.
Meg kell találni azt az elfoglaltságot, vagy cselekvést, amivel újra egyensúlyba kerülünk.
Ez valakinek a beszélgetés, vagy a meditálás, vagy olykor teljesen kiszakítja magát a mindennapi környezetéből és „elmegy a világ elől". A beszélgetés résztvevőinek jelentős része a naplóírásra esküszik. Nem eseményeket, hanem érzéseket, benyomásokat írnak le, anélkül, hogy gondolkodnának azon, mit vetnek papírra. „Szabad folyást" engednek a bennük lévő érzéseknek, úgy érzik, ilyenkor mutatkozik meg az igazi énjük. Visszaolvasva értelmezik és elemzik. Nekik ez a módszer vált be leginkább.
Az est végén arra a konklúzióra jutottak, hogy
csak azon tudunk változni, hogy viszonyulunk a változásokhoz.
Jövő héten azt a témát fogják körül járni a FÁNK.clubosok, hogy mennyire tudnak a jelenben élni, megtartani életükben a 10 százalék múlt, 10 százalék jövő, 80 százalék jelen arányt.