Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Kína egészen hasonló helyzeten megy keresztül, mint Japán egy generációval korábban. Az 1980-as évek végén és az 1990-es elején ugyanis az USA azzal kritizálta a szigetországot, hogy „nem fair” kereskedőként felnyomta a feldolgozóipari exportot. Ezzel párhuzamosan az Egyesült Államok –láthatóan hatásosan – a japán import korlátozásával fenyegetett, aminek következtében arra kényszerítette Japánt, hogy felértékelje a fizetőeszközét, ezzel pedig jelentősen lassítsa a gazdasági növekedést – hangsúlyozza a Project Syndicate-en megjelent írás.
Ez pedig újra megtörténhet, amikor azt látjuk, hogy
Kína gazdasági növekedése egyre lassul az USA által sürgetett erős fizetőeszköz nyomása alatt.
Miként Sachs rámutat, Japánban az 1960-as és 70-es években fokozatosan erősödött a jen, ami lehetővé lette a japán gazdaság felkapaszkodó növekedését. Majd megérkezett a kereskedelmi nyomás az USA felől, és a szigetország fizetőeszköze hirtelen gyors felértékelődésbe kezdett, amit jól mutat, hogy ez 1984 és 1988 között reálértéken 50 százalékot is elért.
Egy rövid ideig azonban a hazai befektetési fellendülés ellensúlyozni tudta az export lassulását. Mivel pedig a jen látszólag csakis felfelé kapaszkodhatott, a tőke ömlött Japánba, és pénzügyi buborékot alakított ki. Majd 1990-re a befektetési bumm elérte a tetőpontját, a buborék kipukkadt, és a szigetország két évtizedig tartó stagnálásba zuhant.
Az érdekesség az, hogy amikor már világos volt Japán gazdasági szenvedése, az Egyesült Államok még mindig erőltette a jen felértékelését. Sachs megemlíti, hogy az 1990-es és 2000-es években többször érdeklődött a japán pénzügyminisztérium illetékeseinél, hogy mégis miért hagyják mindezt, és zárják le az export növekedését. A válasz rendre az volt, hogy félnek egy esetleges amerikai kereskedelmi megtorlástól.
Csak, amikor az Abe Shinzo miniszterelnök nevével fémjelezett „Abenomics” beindult 2012-ben, fordult meg némileg a jen reálértékű felértékelődése, köszönhetően a Bank of Japan monetáris lazításának. Ahogy várható volt, egyes amerikai ipari lobbisták azonnal panaszkodni kezdtek, hogy Japán manipulálja a fizetőeszközét, jóllehet a 2012-ben elindult reál leértékelődés egyértelműen megfordította a korábbi növekedésgyilkos trendet.
Kína pedig igencsak hasonló pályát jár be – írja Sachs. A 2000-es évek közepének kínai exportrobbanása arra vezette az USA tisztviselőit, hogy kereskedelmi megtorlással fenyegessék meg Kínát, amennyiben az nem lép közbe az export visszafogása érdekében, értékeli fel a jüant, és kezd el áttérni egy „fogyasztás vezérelt” gazdasági modellre. Japán esetében korábban ugyanez történt. Az USA nyomása a jüan felértékelésére a 2008-as válság kezdete után ráadásul fel is erősödött.
Persze ez a trend, csakúgy, mint Japánban, destabilizáló jellegű tőkebeáramláshoz vezetett Kínában, mivel mindenki azzal számolt, hogy a jüan csak és kizárólag erősödhet. Nem meglepő tehát, hogy mindez nemcsak a kínai export gyors összezuhanását eredményezte, de egy pénzügyi buborékot is, melyet nemrégiben jelentős korrekció követett.
A jüan 2007 és 2014 között reálértéken, kereskedelmi súlyozással 32 százalékot értékelődött fel, míg 2015 májusáig ez elérte a 40 százalékot. Mivel azonban az amerikai dollár is erősödött, ez csak részben tükrözte a nominális felértékelődést a dollárhoz, valamint olyan devizákhoz képest, mint az euró, a jen vagy a dél-koreai won. A jüan azonban továbbra is erősen túlértékelt, szemben azzal, hogy az erősödő amerikai dollárral szemben augusztusban 3 százalékos volt a nominális leértékelődés.
A reálértékű változás sokkal inkább mérhető a japán jen és a won összefüggésében. Míg előbbi 2007 januárja és 2015 májusa között 7 százalékot ment le reálértéken, addig utóbbi esetében a leértékelődés 3 százalék körüli volt, fokozva ezzel a költségnyomást a kínai exportőrökön ázsiai versenytársaikkal szemben.
Sachs mindennek következtében arra figyelmeztet, hogy Kínának a jüan leértékelésére kellene törekednie, és észben kell tartania, hogy megnövekvő exportjának tekintélyes része talán nem az Egyesült Államokba vagy Európába menne – különösen az infrastrukturális eszközök területén –, hanem Afrikába és Ázsiába. Ezzel szemben azonban – írja a közgazdász – komoly veszélyt jelent, hogy a devizamanipulációra és a nem fair kereskedelmi tevékenységre vonatkozó vádak formájában megjelenő amerikai és európai politikai nyomás, illetve a jüan „presztízsére” vonatkozó félrevezető ötletek eltántorítják Kínát egy jelentős árfolyam korrekciótól.
Ez utóbbi feltételezést erősíti, hogy egy hónappal a jüan 3 százalékos értékcsökkenése után, a kínai elnök, Hszi Csin-ping azt mondta, „a jelenlegi hazai és külföldi gazdasági, illetve pénzügyi feltételek között nincs alapja egy tartós jüan leértékelésnek”. Az elmúlt hetekben pedig a kínai nemzeti bank is rendre megvédte az árfolyam értékelését.
A nemzetközi nyomás pedig továbbra is jelentős. Sachs kiemeli, hogy idén korábban a The Economist egy olyan cikket közölt, melyben négy érvet hozott fel a kínai jüan leértékelése ellen. Az ugyanis állítólag devizaháborút válthat ki Ázsiában, a kínai vállalatok bajba kerülhetnek a jelentős dollárban denominált adósságok miatt, a leértékelés felújíthatja az amerikai vádakat a fizetőeszköz manipulációjával kapcsolatban, valamint végül egy ilyen lépés visszafordíthatja a jüant a nemzetközi tartalékvalutává válás útján.
Sachs hangsúlyozza végül, hogy az ilyen félrevezető érvelések voltak pontosan azok, amelyek egy generációra a lassú növekedés időszakába taszították Japánt. Most pedig Kínában is ugyanez történhet.
