Az új igazgató arról is beszélt a Világgazdaságnak, hogy az eddigi bérszínvonal mellett optimalizálniuk kellett a bolthálózatot a jövedelmi viszonyok markáns különbségei illetve a dohányforgalom kiesése miatt. Mint mondta, a
COOP sok olyan térségben van jelen, ahol az életszínvonal és a jövedelmi viszonyok messze elmaradnak
a főváros vagy a nagyvárosok átlagától, a COOP 2600 üzletének több mint a fele kistelepüléseken működik.
Hozzátette: a kereskedelemben
a garantált bérminimum emelése nagy problémát okoz,
mert ott többnyire szakképzett munkaerőt kell alkalmazni. Márpedig utóbbiak legkisebb bére két év alatt összesen 37 százalékkal emelkedik, ami jócskán meghaladja a várható forgalombővülést, és amelyből csak keveset kompenzál a 7 vagy 7,5 százalékos járulékcsökkentés - mondta.
Egy évtizede csökken a boltok száma Magyarországon -írja a blokkk.com. A boltcsúcs a 2006-ban volt, akkor megközelítette a 167 ezret a boltok száma. Egy évtized alatt közel 28 ezeren húzták le a rolót. A gazdasági válság időszakában nagyot zuhant a boltszám, ami 2010-ben már csak 152 ezer volt. 2011-ben és 2012-ben 153 ezer fölé nőtt a boltszám. Azóta viszont - 2013-tól 2016. első félévének végéig - ismét csökkent, nagyjából annyival, mint a válság időszakában.