Összecsaptak a hazai autógyárak

Opel
Vágólapra másolva!
A hazai autógyárak a magyar átlaghoz képest jól megfizetik az alkalmazottaikat. Ám a különbségek jelentősek. Az esztergomi Suzuki a sereghajtó a fizetések tekintetében.
Vágólapra másolva!

A nyilvánosan elérhető pénzügyi adatok szerint bruttó

354 ezer forintot, vagyis nettó 232 ezret

kerestek tavaly Opel szentgotthárdi üzemében dolgozó fizikai munkások. Ez az összeg nem csak a magyar, de a budapesti átlagbérnél is magasabb. A fizetések.hu adatai szerint egy karosszérialakatos átlagbére (országos) bruttó 157 ezer, (nettó 103 ezer) forint körül van.

A szentgothárdi Opel gyárban az osztrák bérekkel versenyeznek Forrás: Opel

Aki az Opelnél dolgozik az könnyedén ennek a dupláját is hazavihette 2015-ben – írja a Napi.hu.
Az Opel az osztrák határ közelsége miatt speciális helyzetben van - mondta Molnár Ákos, a Vasas Szakszervezet, Nyugat-Magyarországi ügyvivője. Ahhoz ugyanis, hogy a gyár megfelelően képzett embereket tudjon felvenni szinte az osztrák bérekkel kell versenyeznie.

Kecskeméten alacsonyabbak a bérek

A kecskeméti Mercedesnél ugyanezen módszertannal kiszámolt átlagbérek már jóval alacsonyabbak. A közép-magyarországi gyárban egy fizikai munkás

átlagosan bruttó 283 ezret (nettó 186 ezer) visz haza.

A különbség a szellemi munkakörökben dolgozóknál is megmutatkozik, bár ebben már végképp óriási lehet a szórás, hiszen idetartoznak a felsővezetők és az adminisztrátori munkakörben dolgozók. Az Opelnél a szellemi dolgozók átlagbére bruttó 729 ezer forint (nettó 478 ezer), míg a Mercedesnél bruttó 513 ezer forint (nettó 336 ezer).

Forrás: MTI/Ujvári Sándor

Az Audi nem fizikai és szellemi munkavállalókra "osztja" dolgozóit, hanem olyanokra, akik termelésben direkt, illetve indirekt módon vesznek részt. Előbbiek

bruttó 408 ezer forintot (nettó 267 ezer), utóbbiak bruttó 721 ezer forintot (nettó 472 ezer) keresnek.

Bár Győr messzebb van az osztrák határtól, mint Szentgotthárd, a fizetések magasabbak, mint az országos átlag, ráadásul - Molnár Ákos szerint - Audi elvárja legalább a fémipari végzettséget a dolgozóknál.

Esztergom fizet a legrosszabban

A Suzuki esztergomi gyárában

a fizikai dolgozók egy főre jutó bére bruttó 235 ezer forint

(nettó 154 ezer) volt, amely a legalacsonyabb a négy magyar autógyár között. A szellemi foglalkoztatottak bruttó 723 ezres (nettó 473 ezer) bére megfelel az iparági átlagnak.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!