A sebvarrócérnán húzták le a kórházakat

nyálkahártya
a kép illusztráció
Vágólapra másolva!
Öt gyógyszerkereskedőt bírságolt meg négy kórházi közbeszerzésben feltárt árkartell miatt összesen 270 millió forintra a Gazdasági Versenyhivatal (GVH).
Vágólapra másolva!

A GVH közleménye szerint az érintett cégek négy kórházi közbeszerzési eljárásban a kiírás befolyásolása érdekében, valamint a piac felosztása és

az árak rögzítése céljából is egyeztettek egymással.

A jogsértések miatt a GVH a B. Braun Medical Magyarország Orvostechnológiai Kft.-re 100 973 619 forint, a CHIRMAX HUNGARY Kereskedelmi Kft.-re 14 303 520 forint, a SurgiCare Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re 46 570 100 forint, a VARIOMEDIC Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re 106 481 060 forint bírságot szabott ki. A Johnson & Johnson Kft. több mint 115 millió forintos bírság megfizetését kerülte el, mert a cég engedékenységi kérelme alapján szerzett tudomást a GVH a jogsértésekről.

Sebészeti varróanyagok és varrógépek

A GVH a sebvarrókartell esetekben a hatóság olyan közbeszerzéseket vizsgált meg, amelyekben kórházak 2011-2014 között sebészeti varróanyagokat és varrógépekeket szereztek be.

A négy ügy, amelyben megállapították a jogsértést: a Zala Megyei Kórház tervezett 2011. évi, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem 2012. évi, a Pécsi Tudományegyetem 2012. évi és a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház 2012-es varróanyag-beszerzési tendere.

Az eljárás alá vont fogyasztói egészségügyi termékek és eszközök forgalmazásával foglalkozó vállalatok,

a hazai sebészeti varróanyag- és varrógéppiac döntő hányadát fedik le.

A legsúlyosabb versenyjogsértés

A bírság kiszabásakor a GVH súlyosító körülményként értékelte, hogy a közbeszerzési kartellezés az egyik legsúlyosabb versenyjogsértés, és azt is, hogy jelentős piaci súlyú szereplőkről van szó, akik tisztában lehettek magatartásuk jogellenességével. A Surgicare Kft.-vel szemben kiszabandó bírság nagyságát növelte, hogy kartellszervező szerepe több jogsértés esetében is megállapítható volt.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!