Ha megtörténik a csoda, akkor sem lesz drágább az olaj

Olaj dollár olajkút
Vágólapra másolva!
Csak ideiglenes és apró áremelkedést hozna, ha a nagy olajexportőrök megegyeznének a kitermelés befagyasztásáról, mert az emelkedő árak miatt visszatérnének az amerikai palaolaj-kitermelők, ami újra lejjebb nyomná az árakat. Valószínűleg 2017 nyarán is a 45-50 dolláros sávban lesz az olajár.
Vágólapra másolva!

Ha a világ nagy olajexportőrei esetleg meg is tudnának egyezni a kitermelés befagyasztásáról (ami csodaszámba menne), az olajár akkor sem emelkedne az 50 dolláros szint fölé, vélik a Goldman Sachs bank elemzői. Egy ilyen megállapodás ugyan fölfelé lökné az árakat, de

az emelkedő árak arra ösztönöznék az amerikai palaolaj-kitermelőket, hogy újabb kutakat nyissanak,

a piacra kerülő palaolaj pótolná a befagyasztás okozta kiesést, a túlkínálat nem szűnne meg, írja a Marketwatch.

A palaolaj visszatér

A palaolajat csak magasabb árak mellett éri meg kitermelni, mint például a szaúdi vagy orosz mezőkön. Az amerikai palaolaj-kutak nagy részét le is állították, amikor a mértékadó Brent hordónkénti ára februárban 26 dollárra zuhant.

Az árak viszont nyáron emelkedni kezdtek, a Brent az augusztus 15-ei héten elérte az 50 dollárt (igaz, augusztus 22-én újra esni kezdett).

Május óta az Egyesült Államokban üzemelő kutak száma már ilyen árak mellett is 30 százalékkal nőtt.

A befagyasztástól várták a megoldást

A kitermelés befagyasztása az olajárak beszakadása óta folyamatosan terítéken van, legutóbb augusztus közepén beszélt arról a szaúdi olajminiszter, hogy az OPEC a termelés befagyasztására készül, orosz kollégája pedig azt közölte, hogy Moszkva kész lenne részt venni egy ilyen megállapodásban.

A befagyasztástól eddig szinte mindenki azt várta, hogy áremelkedéshez vezetne (puszta meglebegtetése is kisebb áremelkedéseket hozott),

de ha a Goldman Sachs elemzőinek igazuk van, akkor hiábavaló lenne. Azt leszámítva, hogy a megállapodásban részt vevő országok piaci részesedést veszítenének.

A Goldman Sachs szerint a kitermelés befagyasztása sem nyomná fel az árakat Forrás: DreamsTime

Nem valószínű áremelkedés

A Goldman elemzői arra számítnak, hogy

a Brent ára 2017 nyaráig marad a 45-50 dolláros sávban.

Egyrészt nem valószínű, hogy akár részleges megállapodás születne a kitermelés befagyasztásáról. Másrészt ha lenne is ilyen, az sem segítene.

Harmadrészt

Líbia, Irak és Irán épp kezdik felfuttatni a termelésüket,

az elemzők szerint 2016 második felében összesen napi 100 ezer hordó pluszolajat öntenek majd az amúgy is túlkínálat sújtotta piacra.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!